Ötödik hét

Reggel egyedül ébredtem, csupán egy cetli várt az éjjeli szekrényen. Koncert lesz ma az O2-ben, próbálni van egész nap Harry. Sóhajtva huppantam vissza az ágyba, majd felkaptam a telefonomat, és tárcsáztam egy ismerős számot.

Egy kávézó eldugott hátsó boxában ücsörögve szürcsöltem a jegeskávémat.
- Köszönöm. - rakta le elém az újabb tányér sütit a pincér. Már ő sem tudott mit mondani, összeráncolt szemöldökkel bólintott majd, elhúzta a csíkot.
- Ez volt az ötödik megrakott tányér. - mondta a velem szemben ülő Sam nevetve. Hiányzott már, és azt hiszem csúnyán elhanyagoltam az utóbbi időben. Reméltem hogy nem haragszik, és csak próbáltam kiengesztelni ezzel a találkával. Mindent elmeséltem neki ami az elmúlt hetekben történt.
- Még mindig annyira furcsa hogy anya leszel. - mondta a szívószáljával babrálva egy halvány mosollyal az arcán.
- Nekem is. - mondtam a távolba merengve. - Ugye... Ugye nem mondtad el senkinek? - kérdeztem óvatosan. Sam válasza természetesen nem volt.  Nem akartam hogy olyan tudja meg, akinek semmi köze sincs hozzá. Persze ez elkerülhetetlen, ha az az apja, aki, de próbáltam minél későbbre tenni azt az időpontot amikor mindenki számára kiderül. Féltem, persze hogy féltem. De nem attól leginkább hogy anya leszek, hanem hogy hogy fog erre mindenki reagálni. Bírni fogja-e Harry? Lehet hogy nem. Akkor mi lesz? Minden szó, ígéret szép, de ha egyszerűen valaki képtelen betartani, az ellen nem lehet tenni. A rossz gondolataimat félbeszakította az asztalon rezgő telefonom. A kijelzőn ismerős szám jelent meg. Sam és én egyszerre néztünk egymásra, nagyot nyeltem majd remegő kezekkel vettem a telefont a kezembe.
- Vedd fel. - mondta óvatosan Sam.
- Szia. - mondtam kissé remegő hangon, és olyan hűvösen amennyire csak tudtam jelen pillanatban.
- Találkozhatnánk? - kérdezte anya kimért hangon. Persze tudtam hogy majd' szétvetheti az ideg.
- Miért? - kérdeztem vissza.
- Gyere haza, ott találkozunk. - mondta nem is válaszolva a kérdésemre, jó erősen megnyomva a haza szót. Kedves. Ezzel le is tette a telefont.
Sam merev tekintettel nézett engem, várva hogy megszólaljak, de a nem is olyan rég történtek egyszerűen még mindig felemésztettek, ezért remegő ajkakkal kezdtem bele.

Az ismerős küszöb előtt állva eszembe jutott az az este amikor a kocsimba vágódtam, és elhajtottam Harryhez. Csengetnem sem kellett, anya kinyitotta előttem az ajtót, ahogy odaértem.
- Szia. - köszöntem hűvösen, majd megakadt a tekintetem anyán. Semmi jele nem volt rajta annak, hogy aggódna értem. Kimért tekintet, tökéletes smink, fodrász által beállított haj. Annyira jellemző. A kezével jelezte hogy menjek a nappaliba, mintha egy vendég lennék. Levágódtam a kanapéra, majd egyből megláttam azt a csodálatos családi képet a falon. Anya, apa, és én. Micsoda idill. Anya leült mellém, majd miután eléggé végigmért, belekezdett.
- Gondolom még mindig megvan.
Kibírom. Nem figyelek rá. Nem érdekel. Ő az enyém. És Harry-é.
- Igen. - mondtam egy nagy sóhajtás után.
- Ez ma jött. - húzott ki egy nagy borítékot a kávézóasztal polcáról. Egyből felismertem a hófehér borítékot, amin a nevem állt. Egyetemről jött. Kikaptam anya kezéből a levelet, és felbontottam. Felvettek - olvastam a sorokat, majd elmúlt az a pillanat amikor megfeledkeztem rólam, róla, és Harryről, azaz rólunk, és visszatértem a valóságba.
- Na? - kérdezte anya bizakodva, a legnagyobb műmosolyt megjelentetve az arcán. A legnagyobb jóindulattal sem nevezném mosolynak, inkább vicsor, vagy valami olyasmi.
- Felvettek. - kezdtem bele, majd anya kifújta a levegőt. - De nem megyek. - mondtam ki egyenesen, mire láttam hogy anya arcára ismét kiül az ideg, és szinte a tekintetével meg tudott volna ölni.
- Sutton. - kezdett bele összeszorított szemekkel. - Azt hittem ezt már megbeszéltük. - folytatta vicsorogva. - Eljössz velem ahhoz a rohadt orvoshoz, addig ameddig lehet, és elmész egyetemre, vagy elcseszed a jövődet! Választhatsz! - üvöltött. Ismét.
- Még mindig itt tartunk? - mondtam könnyekkel küszködve. - Tudod mit? - kezdtem bele, majd felálltam a kanapéról. - Soha a büdös életben nem jöhetsz ennek a gyereknek a közelébe! És nekem soha nem lesz olyan elcseszett életem mint amilyen neked volt. Sajnálom hogy nem vettek fel arra a büdös egyetemre, sajnálom hogy nincs tökéletes gyereked, családod! - kiabáltam, és kivágtattam az ajtón, majd becsaptam magam mögött. A kocsim kormányára borulva áradtak patakokban a könnyeim. Nem jött utánam. Nem nézett ki az ablakon. Nem figyelt rám.

A hatalmas aréna egyik vészkijáratát keresve törölgettem a vörös szemeimet. Az ajtót betolva egy folyosón kezdtem el szaladni. A halk helyen hangosan trappoltam a conversemmel a padlón, az egész visszhangzott. Egy kósza hajszálat kisöpörve az arcomból végre megláttam egy ajtót egy ismerős felirattal, majd belöktem. Az öt fiú meglepetten nézett rám. Harry tekintetéből áradt a rémület, és ahogy megláttam őt, elkapott a rossz érzés. Csak rá támaszkodhatok. Ahogy a nyakába ugrottam, akárcsak anno miután veszekedtem anyámmal, megnyugvást éreztem. Lehet hogy csak ő van nekem, de ő a mindenem.
- Sutton. - szólt halkan szorosan magánál tartva. Kinézve a könnyeim mögül próbáltam kivenni a többi srác arckifejezését, de nem akartam elengedni Harryt. Szerettem az általa nyújtott biztonságot, az illatát, a barna fürtöket, ahogyan az ujjait rákulcsolja az enyémre...

Az egyik széken üldögélve az öltözőben tépkedtem egy zsepit.
- Megölelhetlek? - kérdezte Niall. Két szipogás között nevetve mondtam igent, annak ellenére is hogy egy óra leforgása alatt már vagy tízszer ölelt meg. Elképesztő, hogy mennyire egy családnak tekintik magukat, és
mivel valamennyire Harryhez tartozom, engem is befogadtak. Nem nagyon beszéltünk, de nem kellettek szavak ahhoz, hogy megvigasztaljanak. Elég volt a tudat, hogy annak ellenére is hogy nem annyira vagyunk közeli viszonyban, itt ültek mellettem, és hallgatták ahogyan használom el a zsepiket. Louis a szemöldökét húzogatva célozgatott arra hogy el kéne mondanunk. Mindenkinek.
- Fiúk.- fordult Zaynhez, Niallhöz, és Liamhez. - Sutton terhes. - mondta ki egyszerűen, majd várta a fiúk reakcióját.
- Ez... Ez fantasztikus. - mondta ki Liam. - Annyira hihetetlen, de... Haver! - fordult Harryhez, majd nem túl férfiasan megölelték egymást. A többi srác is hasonlóan tett, Louis viszont a sarokban sunnyogott.
- Mi az? - kérdeztem a dagadt szemeimmel Louist bámulva.
- Semmi. - mondta sejtelmesen, majd odajött hozzám, és megölelt. - Fiúk. - fordult mindegyikük felé. - Azért a hölgynek is gratulálhatnátok. Nem haldoklik, csak terhes. Megölelhetitek.
Elnevettem magamat. Harry felállt, elővette a telefonját, majd húzogatta az ujjait egy darabig a képernyőn, végül átnyújtva a fiúknak az iPhone-t, megmutatta az ultrahang képet.
- Olyan mint egy... kanál nutella. - mondta mosolyogva Niall.
- Köszönöm? - kérdezte, mintsem mondta volna Harry két nevetés között.
- Szép hasonlat. - vágta rá Zayn a kezét a szőke srác vállára, mire az csak elmosolyodott.
Harry megfogta a kezemet, majd leengedte a székek között, és rákulcsolta az ujjait az enyémre. Mosolyogva néztem hol a fiúkra akik még mindig a képet nézegették, hol Harryre, aki mosolyogva simogatta a hüvelykujjával az enyémet.

A színpad mellett állva birizgáltam a nyakamba aggatott passtartót. Mindenki megbámult ahogyan elmentek mellettem, nem tudták ki vagyok. Egy idő után idegesítő volt, de látni őket a színpadon nagyon jó volt.
- Színpadon még nem hallottátok ezt a számot... De ez legyen egy különleges alkalom. - mondta Niall, majd a több ezer lány elkezdett sikítani. Harry óvatosan felém fordult, és egy mosoly küldve felém, felcsendült egy zongora hangja. A dalszöveg minden szava csak megerősítette bennem a tudatot mennyire szeretem Harryt. Mennyire megszerettem ilyen rövid idő alatt.
Az összes szót magunkra vettem, hittem hogy rólunk szól. Harry szólója közben óvatosan megfordult, és nekem énekelt. 

Sikítozó lányok ezrei tomboltak a fiúknak, mikor én csak félszegen álltam ott, és próbáltam nem elbőgni magamat, a tudattól hogy van egy biztos támaszom. Hogy van olyan, vagyis vannak olyanok akik akkor is megvigasztalnak amikor úgy érezed hogy legszívesebben kiugranál a tizedikről. Ahogyan éppen lecsengett egy pörgős szám Harryék beszélni kezdtek.

Cause this love is only getting stronger,so I don't wanna wait, any longer, I just wanna tell the world, that you're mine girl.

- Szeretlek. - olvastam le a szájáról, majd visszafordult gyorsan a közönség felé.