Harmadik hét

- Anya... - szóltam halkan akkor, mire elhúzta a kezét. Vonásai megfeszültek, a szemei szinte szikrákat szórtak rám, és látszott rajta hogy inkább nem mondta ki azt, ami először eszébe jutott. Nagyot nyelt, majd végre megszólalt.
- Öltözz fel, megyünk orvoshoz. - közölte szárazon, mire elkerekedett szemekkel néztem rá. Kővé dermedve ültem az ágy szélén, próbálva kimondani azt, ami a fejemben volt. - Apádnak nem fogjuk elmondani. - fordult vissza, és akkor már nem tudtam visszatartani a gondolataimat.
- Anya! - kezdtem kicsit dühösebb hangnemben, majd amikor megint találkoztam a haragos szempárral, mintha csak védekezni próbálnék hátráltam az ágyon. Felvont szemöldökkel meredt rám, olyan 'Ezek után mégis mit akarsz még tőlem?' tekintettel. - Meg fogom tartani! - közöltem kissé erőtlenebb, és vékonyabb hangon mint ahogyan elterveztem. Anya lassan fordult vissza, a szemeivel szinte ölni tudott volna, ahogy rám nézett.
- Hogy mondod? - kérdezte lassan előrenyújtva a nyakát.
- Meg akarom tartani. - mondtam miután felálltam, bátrabb hangon. - Nagykorú vagyok, nem te döntesz helyettem! - folytattam.
- Egy gyerek vagy! - kiabálta rám anya. - Tönkreteszed a jövődet ezzel a kölyökkel!
- Ez egy ember, nem egy kutya! - kiabáltam vissza felemelt hangnemben anyára. Összehúzott szemmel meredt rám, gondolkodott mit mondhatna. Kivette a zsebéből a telefonját, és szemmagasságba emelte.
- Eljössz velem, vagy... - kezdte, de félbeszakítottam.
- Vagy mi? Mit fogsz csinálni? - kérdeztem üvöltve, a könnyeimmel küszködve.
- Felhívom apádat! - most már anya is kiabált. Hangosan fújtattam, majd kikerülve a szobám közepén álló anyámat, kiindultam az ajtón, amikor elkapta a karomat. - Itt maradsz! - közölte összeszorított fogakkal. - Nem most fogod elrontani azt amin 18 éven át túl sok türelemmel dolgoztam!

Lesokkoltam. Úgy beszélt rólam, mintha valami betanított kutya lennék.
- Tessék? - kérdeztem vissza elképedten. A csalódottságomat immár végképp felváltotta a bennem lévő düh. A szavai megerősítésére vártam.
- Szépen megnyugodsz, itt maradsz velem, beszállsz a kocsimba, elviszlek orvoshoz, és kiszedetjük belőled azt az izét. - közölte szánalommal, és erőltetett nyugalommal a hangjában. A szavai beleégtek a fejembe.
- Undorító vagy. - mondtam a szavai hallatán, megfeledkezve még önmagamról is, és kirántottam a kezem a szorításából, majd elindultam az ajtó felé.
- Nem ribancot neveltem belőled! - kiabálta visítós hangon utánam, de nem törődtem vele, lekaptam a kulcsot a szekrényről, és beszálltam a kocsimba.

Szipogva, és a szemeimet törölgetve nyomkodtam a lift gombját.
- Érj már fel. - suttogtam. Minél előbb szerettem volna valakivel beszélni, és jelen pillanatban csak egyetlen személyre számíthattam. Ahogy felértem, és kiléptem a liftből, egyből az az ajtó felé vettem az irányt, ahol szinte ráborultam a kilincsre. Hangosan kopogtattam az üvegen, nem bírtam a könnyeimmel. Az ajtó szó nélkül kinyílt, Harry zöld szemei elkerekedve néztek rám. Egyszerűen képtelen voltam kezelni a helyzetet, sírva borultam az ajtóban megszeppenve álló fiú mellkasára. Harry bizonytalanul, lassan karolt körül. Biztonságot éreztem a tetovált karjai között.
- Ne ha-ra-gudj. - mondtam a vállába néhány szipogás között. Lassan eltávolodtam tőle. Könnyeim kisebb foltot hagytak a pólóján. - Ez-ért se ha-ra-gudj. - mondtam egy erőltetett mosollyal az arcomon, rámutatva a fehér felsőre.
- Mi történt? - kérdezte közel lépve hozzám. Félve érintette meg a kezemet, amik remegtek. - Sutton. - nézett kétségbeesve a szemembe. - Jól vagy?
Könnyekben törtem ki ismét, mire a fiú széttárva a karjait magához húzott.

Harry karjaiban ébredtem. A kanapén ülve a szemeimet forgatva próbáltam rendesen felébredni.- Szia. - suttogta lágy hangon a karjaival átölelő fiú rekedtes hangján. - Korán van még. - folytatta. A tekintetemet felé fordítva egy mosolyt jelentetett meg a számon tökéletes arcának látványa. Azon az estén részeg voltam, a gondolataim nem voltak túl józanok, de Harry nem kihasználni akart, a történtek ellenére sem. Külsőleg úgy tűnhet nőcsábász, de aki annak könyveli el, hatalmasat téved. Megérintettem az arcán megjelenő gödröcskéket, majd finoman végighúzva az ujjaimat rajta, megállapodott a kezem a nyakán. A cselekedetem meglepte.
- Reggelizzünk. - mondta, majd megfogva a kezemet, felhúzott a kanapéról.

- Akkor... Ugye nem mész orvoshoz? - kérdezte kíváncsisággal a tekintetében.
- Nem. - közöltem egyszerűen. A veszekedés estéjének képeit még mindig láttam magam előtt. - Nem érzem úgy, mintha valami rosszat tettem volna. - mondtam annak ellenére, hogy tegnap nem túl szép jelzőkkel látott el a saját anyám.
- Anya nemsokára meglátogat. - közölte Harry, amikor berakta a tányérokat a mosogatógépbe. - Tud róla. - válaszolt a ki nem mondott kérdésemre. A szám hirtelen kiszáradt, és nem tudtam megszólalni. Nyitott szájjal, rémülten bámultam Harryre.
- Hülyén nézel ki. - közölte egy nevetés után.
- Ez nem vicces! - feleltem erősen szuggerálva Harryre. - Ő sem... támogat... - kezdtem el a kérdésemet, majd félve fejeztem be. - Minket?
A kimondott szavak még jobban beleverték a fejembe a nyilvánvalót. Terhes vagyok. És a minket alatt nem feltétlenül csak engem, és a babát értem. Harry mintha belelátott volna a gondolataimba, odahúzta mellém az egyik széket, és a kinyúlt Jack Wills pólón át a hasamra pillantott, majd elmosolyodott.
Az idilli pillanatunkat az ajtón való dörömbölés szakította meg.
- Gyere! - kiáltotta Harry. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá.
- És ha paparazzi? - kérdeztem. Harry elmosolyodott, majd rápillantottam az ajtóra. Louis és Niall jöttek be otthon érezve magukat a lakásba. Látványom mindkettejüket meglepte, végül Louis kiáltott fel.
- Mondtam hogy ő más. - vigyorgott Niallre. A szőke srác kikapott egy papírpénzt a zsebéből, mire Louis arcán elégedett mosoly jelent meg.
- Fiúk? - kérdezte Harry érdeklődve.
- Sziasztok! - köszönték egyszerre, de még mindig furcsán nézve rám. Harry felállt, minden mozdulatát a szememmel követtem.
- Igen. - súgta a fülembe, a választ a kérdésemre. Lehunyt szemmel halvány mosolyt villantottam.
- Szia Sutton. - jelent meg hirtelen mellettem Louis. Harryt nem láttam körülöttem, Niall pedig a hatalmas TV előtt ugrálva játszott az X-Boxon. Ketten voltunk.
- Szia. - mosolyogtam. - De már köszöntél. - mondtam egyenesen a szemébe nézve. Louis a fejét rázva nevetett. Nem értettem a viselkedését. - Mi volt ez a dolog, amit Niallel csináltál? - kérdeztem próbálva oldani a kínos levegőt közöttünk.
- Semmi csak... Még mindig itt vagy! - tárta szét a karjait, majd megpillantva a visszaérkező Harryt lehalkította hangját.
- Louis. - nézett rá felvont szemöldökkel. - Beszélhetnénk? - kérdezte a fiútól, aki bólintott, majd egyedül hagyott az asztalnál.