- Sziasztok. - köszöntem bizonytalan hangon az ajkaimat rágva. Harry félmosolyra húzta a száját majd odaállt mellém.
Azon a napon amikor a kandalló mellett ültünk, csak Harry válaszára vártam.
- Én... Én nem terveztem többet annál mint ami volt. - kezdte remegő hangon. A tüzet figyelve lassan rám fordította a tekintetét. - Sutton, én megpróbálom a legtöbbet kihozni magamból, de én... Én egyszerűen nem ez vagyok! Nem tudom elképzelni magamat ahogyan egy kiságy felett görnyedek, vagy pelenkát cserélek, egy ilyen kisbaba olyan törékeny, én... - folytatta kétségbeesetten, majd idegesen a hajába túrt. - Nem tudom. - suttogta tovább. Fogalmam sem volt mit mondhattam volna a fiúnak, ugyanolyan kétségbeesett voltam mint ő. A reményvesztett pillantásaink találkoztak, a szemeim könnyel teltek meg. Harry hirtelen felpattant, majd hallottam hogy bevágja maga mögött a bejárati ajtót. Nem tudtam mit gondoljak. Megint rengeteg gondolat cikázott a fejemben. Szinte még én is gyerek vagyok, fogalmam sincs hogy mit kell csinálni egy gyerekkel. A gondolataimat a néhány tíz perccel később visszaérkező Harry szakította meg. A nappali ajtajában állt, a kezei megfeszülve lógtak a felsőteste mellett. Az arca nyugodtabb volt mint nemrég, viszont a kifejező szemeiből még mindig áradt a félelem.
- Vállalom. - kezdett bele. - Szeretném. Én... Én nők között nőttem fel, anyukám nevelt, és ott volt a nővérem, meg... - folytatta, de megállítottam.
- Nem kell magyarázkodnod. - mondtam egy halvány mosoly kíséretében. Már amennyire ebben a helyzetben illik mosolyogni.
- Sutton, fiúk, fiúk, Sutton. - mutogatott előbb rám majd a négy srácra Harry. Mind odajöttek hozzám bemutatkoztak külön-külön és kedélyesen üdvözöltek. Liam, Zayn és Niall már vissza is merültek a munkába, de Louis még mindig csak állt, és figyelt.
- Tudják? - súgtam Harry fülébe egy félreeső pillanatban.
- Nem. - válaszolta halkan, majd a kezét a hátamra csúsztatva köszönt el a srácoktól.- Akkor holnap. - szólt oda nekik, majd kiléptünk a próbateremből.
- Paparazzik. - mondta elhúzott szájjal Harry, miután kipillantott az ablakon. - Gyere! - mondta, majd megragadta a kezem és behúzott a liftbe. A lift négy falai pillanatnyi biztonságot, megkönnyebbülést, és magánéletet hoztak Harry életébe. - Hátul megyünk ki. Nem akarom hogy már most letámadjanak. - folytatta biztatóan, egy mosoly kíséretében.
- Hova? - kérdeztem Harry felé pillanta.
A fiú arcán csak egy halvány mosoly jelent meg, és jelen pillanatban ez elfeledtette minden problémámat. Azt sem mondhatom hogy barátom mert nem az, de az ajkaira kiülő mosoly miatt egy pillanatra megfeledkeztem arról hogy terhes vagyok, és csak az a kevés rá emlékeztető dolog jutott eszembe.
- Hozzám. - mondta majd a tekintetét visszaemelte az útra.
A mexikói ételek felett ülve beszélgettünk. Mindenről. Talán logikus volt ténylegesen megismerni egymást azután hogy gyereket vártam tőle.
- És szeretnél erről... Rólam beszélni a médiának? - kérdeztem beleharapva egy tacoba. Féltem feltenni ezt a kérdést, mert bármelyik pillanatban azt mondhatta volna hogy szálljak ki az életéből, ő meg majd küldi a gyerektartást. De nem mondott semmi ilyet. Talán abban a pillanatban amikor nálunk kirontott a szobából, ezt gondoltam. Vagy azon az estén. De ő nem ilyen volt. Teljesen más arccal fordult felém most.
- Választhatok hogy most vállalom, és derül ki ez az egész, vagy majd tíz év múlva kapom az olyan újságcikkeket, hogy van egy titkolt gyerekem valami névtelen helyen, egy ismeretlen nőtől. - mondta, mire összeráncoltam a szemöldököm. - De nem tenném ezt veled... Veletek. - helyesbített egy mosoly kíséretében.
- Ma elmondom a szüleimnek. - mondtam, mire Harry bólintott.
- Veled menjek? - kérdezte óvatosan. Gondolkoztam azon hogy hogy lenne jobb, de nem tudtam dönteni. Bárhogy is közlöm velük - egyedül vagy vele - akkor sem lesz szép vége.
- Megoldom egyedül. - válaszoltam, majd lenyelve az utolsó falatot hátradőltem a széken. Harry lakása bármennyire is tele volt luxuscikkekkel, méregdrága berendezési tárgyakkal, és hiába volt valószínűleg lakberendezővel berendeztetve, nem volt otthonos. Hiányzott belőle valami... Valami ami otthon megvolt. - Egyedül szoktál itt lenni? - kérdeztem. Harry bólintott.
- Általában... Vagy csak... - köhintett, majd folytatta - egy napos társaságaim szoktak lenni.
Egy olyan 'értem én' mosollyal bólintottam, majd felálltam és betoltam a széket. Kissé szerencsétlenül álltam ott, én sem tudtam most tulajdonképpen mit szeretnék. Egy pillanatra megszédültem, és a székre rogytam. Harry felpattant a székről, és letérdelt mellém.
- Jól vagy? - kérdezte aggodalmaskodva.
- Persze, csak... A rosszullétek.- válaszoltam. Harry nagyot nyelt, és egy sóhaj kíséretében lehajtotta a fejét. - Tudom. Én is. - válaszoltam a ki nem mondott szavaira.
A gondolata annak hogy apa leszek, megrémített. Amikor megláttam azt a tesztet Suttonnál, könyörögtem hogy tévedjen, viszont a további négy darab megerősítette az eredményt. Szerettem volna elfutni, és meg sem történtnek venni a dolgokat, vagy megmondani Suttonnak hogy vetesse el, de nem tehettem. Nem akarta gyáva lenni, és bűntudattal élni. A történtek után csak egy személlyel szerettem volna beszélni, akiben feltétel nélkül megbíztam, és adtam a tanácsára. Első csörgésre fel is vette a telefont.
- Drágám. - szólalt meg anya mosolygós hangon. Nagyon hiányzott, már hónapok óta nem láttam.
- Anya... Történt valami. Tudom hogy felelőtlenség, de nem tehetem meg vele ezt, vagyis velük, én nem akarom tönkretenni senkinek sem az életét, én csak... - hadartam, de anya megállított.
- Harry, mi történt? - kérdezte aggodalommal a hangjában.
- Teherbe ejtettem egy lányt. - mondtam kifújva a levegőt. A túlsó vonalon nem meglepő módon csend állt be. - Anya? - kérdeztem halkan.
- Hány éves? - kérdezte anya. Amikor válaszoltam hogy 18, a hangja valamennyire megnyugodott. Hm. - Csak viselkedj férfihez méltóan. - válaszolta egyszerűen. - Mióta ismered? - kérdezte.
- Két hete. - válaszoltam lesütött szemekkel.
Nem szidott le, nem mondta hogy takarodjak vele orvoshoz, nem közölte velem hogy egy felelőtlen taknyos vagyok. Csak elmondta mit gondol, ami hasonlított az én gondolataimhoz. Természetesen meglepődött, és a hangja ekkor-akkor megremegett, de nem éreztem benne haragot.
- Szeretlek. - mondtam búcsúzásképpen.
- Én is. Ne aggódj, hamarosan meglátogatlak... Titeket. - és ezzel letette a telefont.
A szobámban ülve anya kopogott be, hogy meghozta a mosott ruhákat. Nagyokat nyelve, kiszáradt torokkal néztem ahogyan pakolja a ruhákat a szekrénybe.
- Anya. - kezdtem halkan. Érdeklődően fordult vissza a szekrényből.
- Igen? - kérdezte vissza mosolyogva. A szüleim kiskoromtól szigorúan neveltek, de amikor 15-16 lehettem kezdett eltűnni ez a szigor, és láttam rajtuk hogy már nem hajtja őket annyira ez a dolog. Látták hogy nem vagyok problémás, többnyire nincs gond velem. Természetesen a két héttel ezelőtti affér azért ott lebegett a levegőben. Anya kérdésére csak kitoltam magamat az ágy szélére, és szóra nyitottam a számat. - Valami baj van? - kérdezte lerakva a kosarat, és leült mellém. Próbáltam szépen megfogalmazni, a fejemben kiötlött mondatokat mind elfelejtettem, a terveimnek híre sem volt. Ott ült mellettem, és tudtam hogy őszintének és egyenesnek kell lennem, ezért kimondtam.
- Anya, terhes vagyok. - ahogy kimondtam a szavakat, ismét a rémületem könnyei töltötték meg a szemeimet. Mielőtt elmosódott volna a látásom, láttam anya rémült tekintetét, lassan O alakot formáló száját, és éreztem ahogyan fokozatosan lazít a kezem szorításán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése