Első hét 1/2

A szűk ablakon beszűrődő napsugarak zavartak fel álmomból. Nagyokat pislogva próbáltam magamhoz térni, és a fejemet fogva emlékezni a tegnap történtekre. A billiárdasztal tetején feküdtem, és egyetlen dolgot viseltem: Harry hófehér pólóját. Lassan mozogva ültem fel, igyekeztem nem kiadni magamból a tegnap esti alkoholmennyiséget. Ahogy felültem, és körbenéztem, Harry egyáltalán nem volt a helyiségben. Mire is számítottam? Részeg voltam, ő meg kihasználta a helyzetet. Hagytam magam teljesen megfeledkezni önmagamról, a valódi énemről. A telefonom felvillanása visszarántott a valóságba. Rengeteg nem fogadott hívás, és üzenet, főleg a szüleimtől, a testvéremtől, és Samtől. Félredobtam a telefonomat, és próbáltam emlékezni mit műveltünk tegnap ezen az asztalon, amikor megláttam egy kitépett darab papírt a billiárdasztal egyik sarkába rakva. Hirtelen akartam megfordulni, de a gyors mozdulat rosszul sült el, így a szám elé kapva próbáltam visszatartani a tegnap esti 'dolgokat'. Kicsit lassítva a mozdulataimon kaptam el a papírt.
Köszönöm a csodálatos estét, drága. H. x
Amikor hazaértem csak az fogadott amire számíthattam. Két dühödt szempár velem szemben.
- Mégis hol a francban voltál? - kiabálta apa, ahogyan beléptem az ajtón.
- Samnél aludtam. - füllentettem. Remélem még nem hívta fel anya a barátnőm szüleit.
- Miért nem vetted fel a telefont, kislányom? - nézett rám dühös tekintettel anya.
- Nem hallottam hogy csörög. - ez mondjuk részben igaz is volt.
- Ne forduljon elő többet. - közölte apa szárazon, majd felküldtek az emeletre.
Az alkohol kezdett kiürülni a szervezetemből, ugyanis tompult a fejfájásom, és a hányingerem is. A kezeim között forgatva az apró papírdarabot (amire Harry az üzenetét írta)  feküdtem az ágyon. Nem volt bűntudatom a tegnap történtek miatt. Rengeteg év kitűnő átlaga, díjak, extra órák, edzések után végre egyszer úgy éreztem magamat, mintha az égbolt lenne a határ. De vissza kellett csöppennem a valóságba, ahol a cél egy külföldi ösztöndíj volt, vagy minimum egy Oxford.
Át akartam öltözni, amikor megint rám tört a hányinger, és a fejfájás, ezért a helyzethez képest amilyen halkan csak tudtam rohantam a mosdóba, nehogy a szüleim meghallják.
Másnap Samnél ülve tört rám a hányinger.
- Sutton, harmadnapos vagy? - nézett rám a hajamat fogva a WC felett.
- Nem... Nem tudom. Lehet elkaptam valamit a buliban. - mondtam a mosdókagyló fölé hajolva.
A gondolataimat csak megerősítette a kicsivel később jelentkező fejfájásom.
- Sutton, ne menjek veled orvoshoz? - kérdeztem Sam aggodalmaskodva. Nem gondoltam hogy túl nagy bajom lenne, ezért bevettem egy fájdalomcsillapítót, és visszadőltem az ágyra pihenni. Ezer meg ezer gondolat cikázott a fejemben, a legtöbbet meg is osztottam Sammel.
- Szóval ez történt aznap este. Odaadtad a szüzességed egy olyan srácnak, akire még csak nem is emlékszel hogy nézett ki.
Sam szavai bűntudatot keltettek bennem. Tényleg nem emlékeztem Harry arcára, viszont minden egyes tegnap esti mozdulata felém; megmaradt az emlékezetemben. Ahogyan hatalmas kezei óvatosan végigcsúsznak a hátamon kikapcsolva a fehérneműmet, majd óvatosan közeledve apró csókokkal borítja be testemet.
- Elvörösödtél. - közölte Sam. Gyorsan megrázva a fejemet, - próbálva elterelni a gondolataimat - néztem újra a barátnőm szemeibe.
- Nem bánom. - kezdtem. - Csodálatos volt.
- Részeg voltál. - mondta pesszimista megjegyzését Sam. - Elmondtad Laurelnek? - folytatta a barátnőm, megtörve a csendet. A kérdésre csak gúnyosan felnevettem.
- Persze, talán egyből ki is hajítana az ablakon ha megtudná,hogy az éjszaka közepén, egy cigifüsttől és alkoholszagtól bűzölgő diszkóban, egy ismeretlen sráccal, egy billiárdasztalon csináltam.
Sam csak felnevetett, hisz' tudta hogy igazam van. Úgy gondoltam ez megmarad a kettőnk titka. Valószínűleg sosem fogok újra találkozni Harryvel, a bárba nem megyek vissza, így ez a dolog köztünk fog maradni.
- Mikorra kell leadnod az ajánlólevelet az egyetemre? - állt fel Sam, majd a naptárját kezdte nézegetni. Felálltam mellé amikor ismét elkapott a hányinger, és összegörnyedve futottam a mosdó felé.
- Sutton! - rohant utánam Sam.
A WC kagylón támaszkodva, nagyokat lélegezve próbáltam megtartani magamat. Sosem voltam a beteges fajta, engem általában elkerült minden járvány, és betegség, nem beszélve a kiskoromban kapott multivitaminok mennyiségéről. Amikor meggyőződtem hogy (egyelőre) több nem jön ki belőlem, lehúztam a WC-t, és óvatosan feltápászkodtam. Sam végig fogta a karomat. Visszaindultam az ágy felé, elhaladva a naptár mellett. A hányingerem megszakította az előbbi gondolataimat, így óvatosan pillantva a napokra nagyot nyelve ültem le az ágy szélére.

- Sam. - suttogtam halkan. A barátnőm érdeklődő tekintettel fordult felém. - Késik. - suttogtam remegő ajkakkal.

A lábaimmal rugdosva az apró dobozt, és a gyógyszertári zacskót nézegettem a plafont, hogy eltereljem a gondolataim, de egyszerűen képtelen voltam. A félelemtől remegő kezekkel szorongattam az apró kis tesztet, várva az eredményt. A percek fájdalmasan hosszúnak tűntek, amikor az kis felületen megjelent az eredmény.
- Sutton? - kopogott be Sam.
- Gyere. - suttogtam szinte alig hallhatóan, majd a barátnőm falfehér, sápadt arccal belépett a fürdőszobába.