... Tizedik hét

A rendelő székén ülve, Harry térdein lógattam a lábaimat.
- Biztos jól leszel? - kérdezte aggodalmas tekintettel, megtörve a csendet.
- Persze. - válaszoltam mosolyogva. Nem akartam hogy elmenjen turnézni, de mit tehetek? Semmit, ezért csak mosolyogva végigsimítottam az arcán. Az utóbbi hetek napjai a lehető legrosszabbul teltek. Kezdve azzal hogy az öltözőben összeestem, ezért a sajtótájékoztatót félbe is szakították a fiúk, persze az okot a média nem tudja. Mit ne mondjak, égő fejjel néztem Harry szemeibe amikor az orvosnál felébredtem.
A nővér mosolyogva nyitotta ki az ajtót, és kérte hogy menjünk be.
Harry a kezemet fogva vezetett be a rendelőbe, ahol leültünk a székekre.
- Már akkor is mondtuk hogy ez megeshet terhes nőkkel, viszonylag normálisnak nevezhető egy ájulás, főleg akkor, a 6. hetekben. A véreredményed rendben van.
- Örülünk. - szólalt meg egy halvány mosoly kíséretében Harry. - Okozhat gondot... a jövőben, ha huzamosabb ideig nem leszek Sutton... és a baba mellett? - kérdezte a doktornőtől.
- Igazából. - kezdett bele az orvos. - A magzat ettől nem szenved kárt, viszont - fordult felém - talán az édesanyát megviselheti.
Harry a száját rágcsálva bámulta a padlót, nem akart itthon hagyni, de biztatótan megszorítottam a kezét, hiszen mennie kell, muszáj. A feszültséget a kis gesztusom persze nem oldotta, ezért a fiú kezeit bámulva elvesztem a gondolataimban. Az orvos fecsegése mindenféle szülő-baba kapcsolatról megrémített, nem akartam hogy Harry ne legyen ott ha megszületik, egyszerűen kiborított a tudat hogy nem lehet az első aki megfogja a saját gyerekünket.

A hazafele út néma csendben telet, Harry idegesen markolászta a kormányt, én meg unott tekintettel követtem London szürkületében az épületeket. Mire kiértünk a dugóból, már szinte teljesen besötétedett.
A lakásba érve a kulcs elfordulásával a zárban megszűntek a város zajai, így a csend köztünk már kínos lett.
- Sutton. - kezdte Harry - Én... Én ott leszek. Ott leszek amikor megszületik. Amikor először fog járni, amikor először ül bilire, amikor először... Amikor először mondja ki azt hogy 'Apa'. Ott leszek, mindig ott leszek neked! Nem érdekel a karrierem, a média, a szutykos lesifotósok. Nekem ti vagytok a legfontosabbak! - mondta, mire könnyek gyűltek a szemeimbe, nem, nem a hormonok hatására. Harry megcsókolt, majd a nagy tenyereit a hasamra helyezte. Nem igazán látszódott még a pocakom, talán azt mondhatnák rólam tudatlanok, hogy kicsit meghíztam, de nem. A gyerekemet hordtam a szívem alatt. A sajátomat. A miénket. Harry Styles gyerekét.

Az éjszaka forgolódással telt. Nem tudtam aludni, képtelen voltam lehunyni a szemeimet egy pillanatra is. A szép szavak ellenére amiket Harry mondott nekem az este, aggódtam. Aggódtam hogy mi lesz a babával, mi lesz Harryvel, és... Mi lesz velem? Bírom majd a terhességet? Egyedül? A mennyezeti lámpák halvány fényei alatt gondolkoztam tovább, amikor Harry mocorogni kezdett, mire lecsuktam a szemeimet. Nem akartam hogy tudja hogy még ébren vagyok. Megigazította rajtam a takarót, majd felállt, és kinyitotta a.... a bárszekrényt? Üvegek csörömpöltek, hallottam ahogyan matat a sokféle drága alkohol között, de pohár csilingelését már nem érzékeltem. Harry halkan köhintett, mire megfordultam, és nem legyőzve a kíváncsiságomat, megszólaltam.
- Harry, miért vagy ébren? - kérdeztem fáradt hangon. Harry leguggolt elém, egy magasságban voltak a szemeink, pedig én feküdtem. A fiú csak elmosolyodott, de az én szemeim felszaladtak a kinyitott szekrényre.
- Nyugi, nem vagyok alkoholista. - mondta rekedtes hangon. Csak ezt kerestem. - folytatta, majd felmutatott egy képet. A fotón egy kisfiú szerepelt. A csodálatos szempár, az a tekintet. Az édes mosoly, akkor még szőkés haj... Azonnal felismertem, és elmosolyodtam.
- Nagyon édes. - mondtam kedélyes hangon, és kikaptam a kezéből a fotót, majd az éjjeli lámpához állítottam. - Így mindig láthatom. - Harry mosolygott, majd megcsókolt, és visszafeküdt mellém az ágyba.

Az ablakon beszűrődő napfény ébresztett. Hát eljött ez a nap is, Harry éjjel felszáll a One Direction magángépére, és jó darabig nem fogunk találkozni. A gondolattól is kirázott a hideg, félek, milyen lesz átélni. Meglepődtem amikor megfordulva Harryt találtam a másik oldalamon. Óvatosan megragadta a derekamat, és magához ölelt, majd megcsókolt.
- Jó reggelt, gyönyörűm. - köszöntött egy féloldalas mosollyal. A kezeim felkúsztak az arcára, finoman megsimogatva azt, a féloldalas mosoly kiegészült egy teljes mosollyá, ami máris szebbé tette a reggelemet. A kezem végigsiklott a tetovált mellkasán, és a karjain, végül megállapodtam az I can't change tetoválásnál. Finoman végigsimítottam rajta a hüvelykujjamat, és Harryre néztem, aki már rég csak engem bámult.
- Nem tudom mit jelent ez a tetoválás számodra... De örülök ha nem tudsz megváltozni. Sose változz meg Harry Styles. - mondtam egy halvány mosollyal az arcomon, mire Harry rákulcsolta az ujjait az enyémre.

Az ismét szürkületben ülő London elszomorított. Imádom ezt a várost, csodálatos, minden ide köt. Túl sok minden, túl sok személy, túl sok emlék.
- Gyere! - mondta Harry, és kitolva az utolsó ajtót, kiértünk a ház tetejére. London fényeinek látványa csodálatos. Harry kezei az enyémre kulcsolva, érezve a teste melegét, mégis az egész elszomorított. Nem tudtam leplezni, igaz még nem sírtam, de éreztem hogy fogok. Éreztem hogy nem fogom bírni. De erősnek kell lennem. Nem mutathatom meg neki hogy gyenge vagyok. A vállára hajtva a fejemet gyönyörködtem a tájban, figyeltem a cikázó embereket, a taxikat, a piros emeletes buszokat.
- Nagyon fogsz hiányozni. - mondtam halkan, mire Harry szembe állt velem.
- Te is, Sutton. Te is. Nagyon. - fogta az arcomat a kezei között, és apró csókot nyomott a számra. - A reptéren ott lesz Anya, és Gemma is. - tette hozzá, mire kikerekedtek a szemeim.
- Köszi hogy szólsz! - mondtam kissé indulatosabban mint kellett volna.
- Nyugi, minden rendben lesz. Tuti.
Persze lányos izgalommal kezeltem a helyzetet. Vagyis, inkább idegesen, de próbáltam figyelmen kívül hagyni, és csakis Rá koncentrálni.
- Nagyon szeretlek. Te vagy a legjobb dolog az életemben, az sem érdekel hogy ilyen fiatalon lettem terhes, nem érdekel hogy híres vagy, nem érdekel mások véleménye, csak a tiéd, egyedül az. Nem tudnék csalódni benned, nagyon szeretlek, nagyon. - mondtam, és szinte a karjaiba ugorva fogtam a kezeim közé az arcát, és csókoltam meg. A könnyeim patakokban kezdtek folyni, mire Harry felemelve a karjait törölgetni kezdte az ujjaival.