A rendelő székén ülve, Harry térdein lógattam a lábaimat.
- Biztos jól leszel? - kérdezte aggodalmas tekintettel, megtörve a csendet.
- Persze. - válaszoltam mosolyogva. Nem akartam hogy elmenjen turnézni, de mit tehetek? Semmit, ezért csak mosolyogva végigsimítottam az arcán. Az utóbbi hetek napjai a lehető legrosszabbul teltek. Kezdve azzal hogy az öltözőben összeestem, ezért a sajtótájékoztatót félbe is szakították a fiúk, persze az okot a média nem tudja. Mit ne mondjak, égő fejjel néztem Harry szemeibe amikor az orvosnál felébredtem.
A nővér mosolyogva nyitotta ki az ajtót, és kérte hogy menjünk be.
Harry a kezemet fogva vezetett be a rendelőbe, ahol leültünk a székekre.
- Már akkor is mondtuk hogy ez megeshet terhes nőkkel, viszonylag normálisnak nevezhető egy ájulás, főleg akkor, a 6. hetekben. A véreredményed rendben van.
- Örülünk. - szólalt meg egy halvány mosoly kíséretében Harry. - Okozhat gondot... a jövőben, ha huzamosabb ideig nem leszek Sutton... és a baba mellett? - kérdezte a doktornőtől.
- Igazából. - kezdett bele az orvos. - A magzat ettől nem szenved kárt, viszont - fordult felém - talán az édesanyát megviselheti.
Harry a száját rágcsálva bámulta a padlót, nem akart itthon hagyni, de biztatótan megszorítottam a kezét, hiszen mennie kell, muszáj. A feszültséget a kis gesztusom persze nem oldotta, ezért a fiú kezeit bámulva elvesztem a gondolataimban. Az orvos fecsegése mindenféle szülő-baba kapcsolatról megrémített, nem akartam hogy Harry ne legyen ott ha megszületik, egyszerűen kiborított a tudat hogy nem lehet az első aki megfogja a saját gyerekünket.
A hazafele út néma csendben telet, Harry idegesen markolászta a kormányt, én meg unott tekintettel követtem London szürkületében az épületeket. Mire kiértünk a dugóból, már szinte teljesen besötétedett.
A lakásba érve a kulcs elfordulásával a zárban megszűntek a város zajai, így a csend köztünk már kínos lett.
- Sutton. - kezdte Harry - Én... Én ott leszek. Ott leszek amikor megszületik. Amikor először fog járni, amikor először ül bilire, amikor először... Amikor először mondja ki azt hogy 'Apa'. Ott leszek, mindig ott leszek neked! Nem érdekel a karrierem, a média, a szutykos lesifotósok. Nekem ti vagytok a legfontosabbak! - mondta, mire könnyek gyűltek a szemeimbe, nem, nem a hormonok hatására. Harry megcsókolt, majd a nagy tenyereit a hasamra helyezte. Nem igazán látszódott még a pocakom, talán azt mondhatnák rólam tudatlanok, hogy kicsit meghíztam, de nem. A gyerekemet hordtam a szívem alatt. A sajátomat. A miénket. Harry Styles gyerekét.
Az éjszaka forgolódással telt. Nem tudtam aludni, képtelen voltam lehunyni a szemeimet egy pillanatra is. A szép szavak ellenére amiket Harry mondott nekem az este, aggódtam. Aggódtam hogy mi lesz a babával, mi lesz Harryvel, és... Mi lesz velem? Bírom majd a terhességet? Egyedül? A mennyezeti lámpák halvány fényei alatt gondolkoztam tovább, amikor Harry mocorogni kezdett, mire lecsuktam a szemeimet. Nem akartam hogy tudja hogy még ébren vagyok. Megigazította rajtam a takarót, majd felállt, és kinyitotta a.... a bárszekrényt? Üvegek csörömpöltek, hallottam ahogyan matat a sokféle drága alkohol között, de pohár csilingelését már nem érzékeltem. Harry halkan köhintett, mire megfordultam, és nem legyőzve a kíváncsiságomat, megszólaltam.
- Harry, miért vagy ébren? - kérdeztem fáradt hangon. Harry leguggolt elém, egy magasságban voltak a szemeink, pedig én feküdtem. A fiú csak elmosolyodott, de az én szemeim felszaladtak a kinyitott szekrényre.
- Nyugi, nem vagyok alkoholista. - mondta rekedtes hangon. Csak ezt kerestem. - folytatta, majd felmutatott egy képet. A fotón egy kisfiú szerepelt. A csodálatos szempár, az a tekintet. Az édes mosoly, akkor még szőkés haj... Azonnal felismertem, és elmosolyodtam.
- Nagyon édes. - mondtam kedélyes hangon, és kikaptam a kezéből a fotót, majd az éjjeli lámpához állítottam. - Így mindig láthatom. - Harry mosolygott, majd megcsókolt, és visszafeküdt mellém az ágyba.
Az ablakon beszűrődő napfény ébresztett. Hát eljött ez a nap is, Harry éjjel felszáll a One Direction magángépére, és jó darabig nem fogunk találkozni. A gondolattól is kirázott a hideg, félek, milyen lesz átélni. Meglepődtem amikor megfordulva Harryt találtam a másik oldalamon. Óvatosan megragadta a derekamat, és magához ölelt, majd megcsókolt.
- Jó reggelt, gyönyörűm. - köszöntött egy féloldalas mosollyal. A kezeim felkúsztak az arcára, finoman megsimogatva azt, a féloldalas mosoly kiegészült egy teljes mosollyá, ami máris szebbé tette a reggelemet. A kezem végigsiklott a tetovált mellkasán, és a karjain, végül megállapodtam az I can't change tetoválásnál. Finoman végigsimítottam rajta a hüvelykujjamat, és Harryre néztem, aki már rég csak engem bámult.
- Nem tudom mit jelent ez a tetoválás számodra... De örülök ha nem tudsz megváltozni. Sose változz meg Harry Styles. - mondtam egy halvány mosollyal az arcomon, mire Harry rákulcsolta az ujjait az enyémre.
Az ismét szürkületben ülő London elszomorított. Imádom ezt a várost, csodálatos, minden ide köt. Túl sok minden, túl sok személy, túl sok emlék.
- Gyere! - mondta Harry, és kitolva az utolsó ajtót, kiértünk a ház tetejére. London fényeinek látványa csodálatos. Harry kezei az enyémre kulcsolva, érezve a teste melegét, mégis az egész elszomorított. Nem tudtam leplezni, igaz még nem sírtam, de éreztem hogy fogok. Éreztem hogy nem fogom bírni. De erősnek kell lennem. Nem mutathatom meg neki hogy gyenge vagyok. A vállára hajtva a fejemet gyönyörködtem a tájban, figyeltem a cikázó embereket, a taxikat, a piros emeletes buszokat.
- Nagyon fogsz hiányozni. - mondtam halkan, mire Harry szembe állt velem.
- Te is, Sutton. Te is. Nagyon. - fogta az arcomat a kezei között, és apró csókot nyomott a számra. - A reptéren ott lesz Anya, és Gemma is. - tette hozzá, mire kikerekedtek a szemeim.
- Köszi hogy szólsz! - mondtam kissé indulatosabban mint kellett volna.
- Nyugi, minden rendben lesz. Tuti.
Persze lányos izgalommal kezeltem a helyzetet. Vagyis, inkább idegesen, de próbáltam figyelmen kívül hagyni, és csakis Rá koncentrálni.
- Nagyon szeretlek. Te vagy a legjobb dolog az életemben, az sem érdekel hogy ilyen fiatalon lettem terhes, nem érdekel hogy híres vagy, nem érdekel mások véleménye, csak a tiéd, egyedül az. Nem tudnék csalódni benned, nagyon szeretlek, nagyon. - mondtam, és szinte a karjaiba ugorva fogtam a kezeim közé az arcát, és csókoltam meg. A könnyeim patakokban kezdtek folyni, mire Harry felemelve a karjait törölgetni kezdte az ujjaival.
2013. június 26., szerda
2013. május 25., szombat
Díj, és egy kis infó :)
Sziasztok!
Először is bocsánat, hogy már vagy ezer éve nem hoztam új részt, de tudjátok milyen az év vége az iskolában. De! Nagyon hamar, jön az új rész! :) Köszönöm a követőimnek is, hogy még mindig itt vannak. :)És megkaptam az első díjamat! Nagyon szépen köszönöm, O.Sz.Emiliának! <3 Nagyon örülök neki. :) Itt látható a díj. :)
P. xx
2013. május 2., csütörtök
Hatodik hét
A hasán pihentettem a tenyeremet, elaludt az ölemben mialatt megnéztünk egy filmet. A tudat hogy van valami, vagyis inkább valaki a kezem alatt, megmosolyogtatott. Ahogyan a gondolataim cikáztak a fejemben, eszembe jutott a múltheti koncert, mialatt Suttonnek énekeltem. A találgatásoktól, hogy miért fordultam a színpad oldala felé, a halvány, elmosódott képektől a neten amin Sutton szerepel, kirázott a hideg. Nem lett volna szabad neki énekelnem. Nem szerettem volna kitenni a paparazziknak, akik tönkreteszik a magánéletet, az újságíróknak, ajtón kopogtató riportereknek. Én csak óvni szerettem volna, semmi mást. Ahogyan finoman simogattam Sutton hasát, kissé mocorogni kezdett, és megjelent egy mosoly az arcán. A fejemet oldalra biccentettem, beszívtam a mellettem ülő lány illatát. Kezeim felvándoroltak az arcára, finoman végigsimítottam a megjelenő gödröcskéken.
- Jó reggelt. - szóltam, majd kinyíltak Sutton szemei, és halvány mosoly jelent meg az arcán. Kinyújtózkodott, mialatt leengedte a karját, végigfutott a keze a tetoválásaimon.
- Annyira... Más vagy. - mondta. - Teljesen másnak tűnsz, mint amilyen valójában vagy. - mondta kibújva karjaim közül, és felhúzta a lábát maga mellé.
- Miért? - kérdeztem. Igazából nem lepett meg annyira a kijelentése, de szerettem volna tudni, miért gondolja így.
- A külsőd... A tetoválások, a kacér tekintet, ahogyan a bárban viselkedtél. És ahogy most. - mondta, a közben az egyik hajtincsét birizgálva.
- Értetek mindent. - hajoltam oda az arcához, majd eltűrve a hajtincset a füle mögé, megcsókoltam.
- Csörög a telefonod. - mondta Harry a rezgő készülékre mutatva. Ahogy felültem megszédültem, de nem törődve vele kaptam fel a mobilomat az asztalról. A szemöldököm a magasba szaladt amikor megláttam a nevet a kijelzőn, és gyorsan végigcsúsztattam az ujjam a képernyőn, elfogadva a hívást.
- Szia. - szóltam bele lágy hangon.
- Ó! Hál' Isten jól vagy! - mondta apa megkönnyebbülve. A szám szélét rágcsálva reméltem hogy nem lesz olyan apa, mint anya miközben Harry döntötte hátra a fejét a kanapén. - Merre vagy, kicsim? - kérdezte aggódva.
- Jó helyen, apa. - mondtam, mire Harry felkapta a fejét.
- Biztos? Anyád elmesélte mi történt, de szeretném... A te verziódat is hallani.
Elmeséltem neki mindent. Attól kezdve hogy odaálltam a pulthoz, egészen eddig a pillanatig. És meghallgatott. Nem üvöltött le, nem mondta hogy kinyírja Harryt, nem közölte velem hogy takarodjak orvoshoz.
- Sutton, ugye tudod... - kezdett bele, de egyből rávágtam hogy igen, tudom hogy nagy felelősség, nem tudok egyetemre menni. De egy oxfordi diploma sem tudja talán visszaadni azt amit most érzek két ember iránt. - Találkozhatnánk valamikor? - tette fel a kérdést óvatosan apa. Lefogtam a telefon mikrofonját.
- Harry, meglátogathatna apa? - kérdeztem. A szemei zavarodott forgása, és az alig észrevehető dadogása megnevettetett.
- Persze, hogyne. - válaszolta bizonytalankodva.
- Megadok egy lakcímet, mikor érsz rá? - kérdeztem, megint a készülékbe beszélve.
Sosem szerettem az ilyen apa-barát találkákat, én nem vagyok az a típus aki le tud ülni a barátnője apjával, és meginni egy sört. Persze hogy szeretnék Sutton szüleivel találkozni, de talán még túl korai, főleg az anyjával, azok után amiket Suttonnek mondott, és tett vele. Szóval a könnyebb esettel kezdünk, Sutton apjával. Mosolyogva bólintottam rá mindezek ellenére a találkára, hiszen nem mutathatok valami szánalmas, félős alaknak, aki csak véletlen teherbe ejtette a lányát. Véletlen volt, de nem bántam meg. A gondolatmenetemet Sutton hangja szakította félbe.
- Van ma valami dolgod? - kérdezte az állára támaszkodva.
- Este lesz egy sajtótájékoztatónk, de ráérek, - válaszoltam. Sutton csendben bólintott. Szótlan.
Furcsa. - Te velem akarsz jönni? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel. A mellettem ülő lány csak megvonta a vállát.
- Talán. - mondta halkan.
- Sutton, ez egy sajtótájékoztató, unalmas emberekkel, riporterekkel, paparazzikkal. Rólunk, a médiahírekről, a turnéról. - mondtam az utolsó két szót a kelleténél feszültebben. Sutton is a szájába harapva fordult felém.
- Mikor mentek? - kérdeztem kétségbeesett tekintettel.
- Még nem most, ne aggódj. - válaszolta egy megnyugtató mosollyal az arcán. - Sutton, a sajtótájékoztatóra nem ülhetsz be, de azt hiszem Eleanor is ott lesz Louisval, úgyhogy lehetnél vele. Utána meg elmegyünk valami étterembe, csak ketten. Rendben?
- Rendben. - válaszoltam, majd felpattantam a kanapéról, de Harry megragadta a csuklómat, így visszaesve az ölébe magához húzott, és megcsókolt.
- Húzz fel valami szexit az étterembe. - suttogta a fülembe a rekedtes hangján, majd rákulcsolta az ujjait az enyémre.
- Harry, hat hetes terhes vagyok! - kommentáltam az utóbbi mondatát, majd nevetve borultam a mellkasára.
- Ott találkozunk. - mondta, majd végigsimítva a hasamon megpuszilt. - Ó. - szólt vissza mielőtt kilépett volna az ajtón. - Niall jön érted, ő úgyis késve tud csak érkezni, úgyhogy felvesz téged. - mondta, majd becsukva maga mögött az ajtót, kiment.
A tükör előtt állva simítgattam a hófehér térdig érő ruhámat. Nem igazán látszott még rajtam hogy terhes lennék, de a derekamnál lévő övvel próbáltam takargatni, hátha a kukkoló paparazzik még ezt is észreveszik. Az ajtó kinyílt, Niall szőke haja bukkant fel az ajtóban.
- Szia. - mondta mosolyogva.
- Szia. - köszöntem vissza, még utoljára megnézve magamat a tükörben. Elégedett voltam a látvánnyal.
- Nagyon csinos vagy. - mondta a srác.
- Köszönöm. - reagáltam halványan elpirulva, majd bezártam a lakást, és lementünk a mélygarázsba, Niall Range Roveréhez.
- Itt. - mutatott egy fehér ajtóra Niall. Halkan bekopogtam, majd a bentről kiszűrődő ismerős hang hallatán benyitottam. Harry felemelte a tekintetét a mobiljából, és amikor meglátott, szétnyíltak az ajkai.
Akaratlanul is elmosolyodtam, és el is pirultam. Először is attól ahogyan Harry rám nézett, aztán meg azért mert az öltözékéhez képest kicsit túlságosan kiöltözöttnek éreztem magamat. Kinyújtotta a kezét, én megfogtam majd kicsit megpörgetett maga körül, hogy megnézze a ruhámat.
- Alig várom már hogy menjünk. Mindenki irigy lesz milyen gyönyörű barátnőm van. - mondta végigsimítva az arcomon.
Kopogtak az ajtón.
- Gyere. - motyogta Harry, elengedve az arcomat. Zayn hajolt be az ajtón.
- Megzavartam valamit? - kérdezte vigyorogva.
- Ami azt illeti... - kezdett bele a gondolkodásba Harry. - Igen! - válaszolta tágra nyílt szemekkel.
- Bocs tesó. Kezdünk. - nézett Harryre. - Sutton, ne haragudj. - majd mosolygott rám.
- Harry, nálad van az a kártya? - kérdezte suttogva felém hajolva Louis, a sajtótájékoztató néhány perces szünetében.
- Igen, ott lesz az öltözőmben.
- Rendben, elmegyek érte. - mondta Louis, majd felkelt és elvánszorgott az öltözők irányába. Remélem Sutton nem unatkozik Eleanorral.
- Egyedül álldogáltam az öltöző hatalmas tükre előtt. Eleanor sehol sem volt. A fejemet a plafonra emelve megszédültem, és amilyen gyorsan csak tudtam megpróbáltam elkapni a pultot, de nem ment. A magassarkúm magam alól botlott ki, és nagy puffanással értem földet. A fejem fájt, a fülem zúgott, és a tekintetem zavaros volt, amikor meghallottam Louis szavait.
- Sutton? Sutton! - hallottam tompán szavait, majd elsötétültek az öltöző fényei.
- Jó reggelt. - szóltam, majd kinyíltak Sutton szemei, és halvány mosoly jelent meg az arcán. Kinyújtózkodott, mialatt leengedte a karját, végigfutott a keze a tetoválásaimon.
- Annyira... Más vagy. - mondta. - Teljesen másnak tűnsz, mint amilyen valójában vagy. - mondta kibújva karjaim közül, és felhúzta a lábát maga mellé.
- Miért? - kérdeztem. Igazából nem lepett meg annyira a kijelentése, de szerettem volna tudni, miért gondolja így.
- A külsőd... A tetoválások, a kacér tekintet, ahogyan a bárban viselkedtél. És ahogy most. - mondta, a közben az egyik hajtincsét birizgálva.
- Értetek mindent. - hajoltam oda az arcához, majd eltűrve a hajtincset a füle mögé, megcsókoltam.
- Csörög a telefonod. - mondta Harry a rezgő készülékre mutatva. Ahogy felültem megszédültem, de nem törődve vele kaptam fel a mobilomat az asztalról. A szemöldököm a magasba szaladt amikor megláttam a nevet a kijelzőn, és gyorsan végigcsúsztattam az ujjam a képernyőn, elfogadva a hívást.
- Szia. - szóltam bele lágy hangon.
- Ó! Hál' Isten jól vagy! - mondta apa megkönnyebbülve. A szám szélét rágcsálva reméltem hogy nem lesz olyan apa, mint anya miközben Harry döntötte hátra a fejét a kanapén. - Merre vagy, kicsim? - kérdezte aggódva.
- Jó helyen, apa. - mondtam, mire Harry felkapta a fejét.
- Biztos? Anyád elmesélte mi történt, de szeretném... A te verziódat is hallani.
Elmeséltem neki mindent. Attól kezdve hogy odaálltam a pulthoz, egészen eddig a pillanatig. És meghallgatott. Nem üvöltött le, nem mondta hogy kinyírja Harryt, nem közölte velem hogy takarodjak orvoshoz.
- Sutton, ugye tudod... - kezdett bele, de egyből rávágtam hogy igen, tudom hogy nagy felelősség, nem tudok egyetemre menni. De egy oxfordi diploma sem tudja talán visszaadni azt amit most érzek két ember iránt. - Találkozhatnánk valamikor? - tette fel a kérdést óvatosan apa. Lefogtam a telefon mikrofonját.
- Harry, meglátogathatna apa? - kérdeztem. A szemei zavarodott forgása, és az alig észrevehető dadogása megnevettetett.
- Persze, hogyne. - válaszolta bizonytalankodva.
- Megadok egy lakcímet, mikor érsz rá? - kérdeztem, megint a készülékbe beszélve.
Sosem szerettem az ilyen apa-barát találkákat, én nem vagyok az a típus aki le tud ülni a barátnője apjával, és meginni egy sört. Persze hogy szeretnék Sutton szüleivel találkozni, de talán még túl korai, főleg az anyjával, azok után amiket Suttonnek mondott, és tett vele. Szóval a könnyebb esettel kezdünk, Sutton apjával. Mosolyogva bólintottam rá mindezek ellenére a találkára, hiszen nem mutathatok valami szánalmas, félős alaknak, aki csak véletlen teherbe ejtette a lányát. Véletlen volt, de nem bántam meg. A gondolatmenetemet Sutton hangja szakította félbe.
- Van ma valami dolgod? - kérdezte az állára támaszkodva.
- Este lesz egy sajtótájékoztatónk, de ráérek, - válaszoltam. Sutton csendben bólintott. Szótlan.
- Talán. - mondta halkan.
- Sutton, ez egy sajtótájékoztató, unalmas emberekkel, riporterekkel, paparazzikkal. Rólunk, a médiahírekről, a turnéról. - mondtam az utolsó két szót a kelleténél feszültebben. Sutton is a szájába harapva fordult felém.
- Mikor mentek? - kérdeztem kétségbeesett tekintettel.
- Még nem most, ne aggódj. - válaszolta egy megnyugtató mosollyal az arcán. - Sutton, a sajtótájékoztatóra nem ülhetsz be, de azt hiszem Eleanor is ott lesz Louisval, úgyhogy lehetnél vele. Utána meg elmegyünk valami étterembe, csak ketten. Rendben?
- Rendben. - válaszoltam, majd felpattantam a kanapéról, de Harry megragadta a csuklómat, így visszaesve az ölébe magához húzott, és megcsókolt.
- Húzz fel valami szexit az étterembe. - suttogta a fülembe a rekedtes hangján, majd rákulcsolta az ujjait az enyémre.
- Harry, hat hetes terhes vagyok! - kommentáltam az utóbbi mondatát, majd nevetve borultam a mellkasára.
- Ott találkozunk. - mondta, majd végigsimítva a hasamon megpuszilt. - Ó. - szólt vissza mielőtt kilépett volna az ajtón. - Niall jön érted, ő úgyis késve tud csak érkezni, úgyhogy felvesz téged. - mondta, majd becsukva maga mögött az ajtót, kiment.
A tükör előtt állva simítgattam a hófehér térdig érő ruhámat. Nem igazán látszott még rajtam hogy terhes lennék, de a derekamnál lévő övvel próbáltam takargatni, hátha a kukkoló paparazzik még ezt is észreveszik. Az ajtó kinyílt, Niall szőke haja bukkant fel az ajtóban.
- Szia. - mondta mosolyogva.
- Szia. - köszöntem vissza, még utoljára megnézve magamat a tükörben. Elégedett voltam a látvánnyal.
- Nagyon csinos vagy. - mondta a srác.
- Köszönöm. - reagáltam halványan elpirulva, majd bezártam a lakást, és lementünk a mélygarázsba, Niall Range Roveréhez.
- Itt. - mutatott egy fehér ajtóra Niall. Halkan bekopogtam, majd a bentről kiszűrődő ismerős hang hallatán benyitottam. Harry felemelte a tekintetét a mobiljából, és amikor meglátott, szétnyíltak az ajkai.
- Alig várom már hogy menjünk. Mindenki irigy lesz milyen gyönyörű barátnőm van. - mondta végigsimítva az arcomon.
Kopogtak az ajtón.
- Gyere. - motyogta Harry, elengedve az arcomat. Zayn hajolt be az ajtón.
- Megzavartam valamit? - kérdezte vigyorogva.
- Ami azt illeti... - kezdett bele a gondolkodásba Harry. - Igen! - válaszolta tágra nyílt szemekkel.
- Bocs tesó. Kezdünk. - nézett Harryre. - Sutton, ne haragudj. - majd mosolygott rám.
- Harry, nálad van az a kártya? - kérdezte suttogva felém hajolva Louis, a sajtótájékoztató néhány perces szünetében.
- Igen, ott lesz az öltözőmben.
- Rendben, elmegyek érte. - mondta Louis, majd felkelt és elvánszorgott az öltözők irányába. Remélem Sutton nem unatkozik Eleanorral.
- Egyedül álldogáltam az öltöző hatalmas tükre előtt. Eleanor sehol sem volt. A fejemet a plafonra emelve megszédültem, és amilyen gyorsan csak tudtam megpróbáltam elkapni a pultot, de nem ment. A magassarkúm magam alól botlott ki, és nagy puffanással értem földet. A fejem fájt, a fülem zúgott, és a tekintetem zavaros volt, amikor meghallottam Louis szavait.
- Sutton? Sutton! - hallottam tompán szavait, majd elsötétültek az öltöző fényei.
2013. április 23., kedd
Ötödik hét
Reggel egyedül ébredtem, csupán egy cetli várt az éjjeli szekrényen. Koncert lesz ma az O2-ben, próbálni van egész nap Harry. Sóhajtva huppantam vissza az ágyba, majd felkaptam a telefonomat, és tárcsáztam egy ismerős számot.
Egy kávézó eldugott hátsó boxában ücsörögve szürcsöltem a jegeskávémat.
- Köszönöm. - rakta le elém az újabb tányér sütit a pincér. Már ő sem tudott mit mondani, összeráncolt szemöldökkel bólintott majd, elhúzta a csíkot.
- Ez volt az ötödik megrakott tányér. - mondta a velem szemben ülő Sam nevetve. Hiányzott már, és azt hiszem csúnyán elhanyagoltam az utóbbi időben. Reméltem hogy nem haragszik, és csak próbáltam kiengesztelni ezzel a találkával. Mindent elmeséltem neki ami az elmúlt hetekben történt.
- Még mindig annyira furcsa hogy anya leszel. - mondta a szívószáljával babrálva egy halvány mosollyal az arcán.
- Nekem is. - mondtam a távolba merengve. - Ugye... Ugye nem mondtad el senkinek? - kérdeztem óvatosan. Sam válasza természetesen nem volt. Nem akartam hogy olyan tudja meg, akinek semmi köze sincs hozzá. Persze ez elkerülhetetlen, ha az az apja, aki, de próbáltam minél későbbre tenni azt az időpontot amikor mindenki számára kiderül. Féltem, persze hogy féltem. De nem attól leginkább hogy anya leszek, hanem hogy hogy fog erre mindenki reagálni. Bírni fogja-e Harry? Lehet hogy nem. Akkor mi lesz? Minden szó, ígéret szép, de ha egyszerűen valaki képtelen betartani, az ellen nem lehet tenni. A rossz gondolataimat félbeszakította az asztalon rezgő telefonom. A kijelzőn ismerős szám jelent meg. Sam és én egyszerre néztünk egymásra, nagyot nyeltem majd remegő kezekkel vettem a telefont a kezembe.
- Vedd fel. - mondta óvatosan Sam.
- Szia. - mondtam kissé remegő hangon, és olyan hűvösen amennyire csak tudtam jelen pillanatban.
- Találkozhatnánk? - kérdezte anya kimért hangon. Persze tudtam hogy majd' szétvetheti az ideg.
- Miért? - kérdeztem vissza.
- Gyere haza, ott találkozunk. - mondta nem is válaszolva a kérdésemre, jó erősen megnyomva a haza szót. Kedves. Ezzel le is tette a telefont.
Sam merev tekintettel nézett engem, várva hogy megszólaljak, de a nem is olyan rég történtek egyszerűen még mindig felemésztettek, ezért remegő ajkakkal kezdtem bele.
Az ismerős küszöb előtt állva eszembe jutott az az este amikor a kocsimba vágódtam, és elhajtottam Harryhez. Csengetnem sem kellett, anya kinyitotta előttem az ajtót, ahogy odaértem.
- Szia. - köszöntem hűvösen, majd megakadt a tekintetem anyán. Semmi jele nem volt rajta annak, hogy aggódna értem. Kimért tekintet, tökéletes smink, fodrász által beállított haj. Annyira jellemző. A kezével jelezte hogy menjek a nappaliba, mintha egy vendég lennék. Levágódtam a kanapéra, majd egyből megláttam azt a csodálatos családi képet a falon. Anya, apa, és én. Micsoda idill. Anya leült mellém, majd miután eléggé végigmért, belekezdett.
- Gondolom még mindig megvan.
Kibírom. Nem figyelek rá. Nem érdekel. Ő az enyém. És Harry-é.
- Igen. - mondtam egy nagy sóhajtás után.
- Ez ma jött. - húzott ki egy nagy borítékot a kávézóasztal polcáról. Egyből felismertem a hófehér borítékot, amin a nevem állt. Egyetemről jött. Kikaptam anya kezéből a levelet, és felbontottam. Felvettek - olvastam a sorokat, majd elmúlt az a pillanat amikor megfeledkeztem rólam, róla, és Harryről, azaz rólunk, és visszatértem a valóságba.
- Na? - kérdezte anya bizakodva, a legnagyobb műmosolyt megjelentetve az arcán. A legnagyobb jóindulattal sem nevezném mosolynak, inkább vicsor, vagy valami olyasmi.
- Felvettek. - kezdtem bele, majd anya kifújta a levegőt. - De nem megyek. - mondtam ki egyenesen, mire láttam hogy anya arcára ismét kiül az ideg, és szinte a tekintetével meg tudott volna ölni.
- Sutton. - kezdett bele összeszorított szemekkel. - Azt hittem ezt már megbeszéltük. - folytatta vicsorogva. - Eljössz velem ahhoz a rohadt orvoshoz, addig ameddig lehet, és elmész egyetemre, vagy elcseszed a jövődet! Választhatsz! - üvöltött. Ismét.
- Még mindig itt tartunk? - mondtam könnyekkel küszködve. - Tudod mit? - kezdtem bele, majd felálltam a kanapéról. - Soha a büdös életben nem jöhetsz ennek a gyereknek a közelébe! És nekem soha nem lesz olyan elcseszett életem mint amilyen neked volt. Sajnálom hogy nem vettek fel arra a büdös egyetemre, sajnálom hogy nincs tökéletes gyereked, családod! - kiabáltam, és kivágtattam az ajtón, majd becsaptam magam mögött. A kocsim kormányára borulva áradtak patakokban a könnyeim. Nem jött utánam. Nem nézett ki az ablakon. Nem figyelt rám.
Egy kávézó eldugott hátsó boxában ücsörögve szürcsöltem a jegeskávémat.
- Köszönöm. - rakta le elém az újabb tányér sütit a pincér. Már ő sem tudott mit mondani, összeráncolt szemöldökkel bólintott majd, elhúzta a csíkot.
- Ez volt az ötödik megrakott tányér. - mondta a velem szemben ülő Sam nevetve. Hiányzott már, és azt hiszem csúnyán elhanyagoltam az utóbbi időben. Reméltem hogy nem haragszik, és csak próbáltam kiengesztelni ezzel a találkával. Mindent elmeséltem neki ami az elmúlt hetekben történt.
- Még mindig annyira furcsa hogy anya leszel. - mondta a szívószáljával babrálva egy halvány mosollyal az arcán.
- Nekem is. - mondtam a távolba merengve. - Ugye... Ugye nem mondtad el senkinek? - kérdeztem óvatosan. Sam válasza természetesen nem volt. Nem akartam hogy olyan tudja meg, akinek semmi köze sincs hozzá. Persze ez elkerülhetetlen, ha az az apja, aki, de próbáltam minél későbbre tenni azt az időpontot amikor mindenki számára kiderül. Féltem, persze hogy féltem. De nem attól leginkább hogy anya leszek, hanem hogy hogy fog erre mindenki reagálni. Bírni fogja-e Harry? Lehet hogy nem. Akkor mi lesz? Minden szó, ígéret szép, de ha egyszerűen valaki képtelen betartani, az ellen nem lehet tenni. A rossz gondolataimat félbeszakította az asztalon rezgő telefonom. A kijelzőn ismerős szám jelent meg. Sam és én egyszerre néztünk egymásra, nagyot nyeltem majd remegő kezekkel vettem a telefont a kezembe.
- Vedd fel. - mondta óvatosan Sam.
- Szia. - mondtam kissé remegő hangon, és olyan hűvösen amennyire csak tudtam jelen pillanatban.
- Találkozhatnánk? - kérdezte anya kimért hangon. Persze tudtam hogy majd' szétvetheti az ideg.
- Miért? - kérdeztem vissza.
- Gyere haza, ott találkozunk. - mondta nem is válaszolva a kérdésemre, jó erősen megnyomva a haza szót. Kedves. Ezzel le is tette a telefont.
Sam merev tekintettel nézett engem, várva hogy megszólaljak, de a nem is olyan rég történtek egyszerűen még mindig felemésztettek, ezért remegő ajkakkal kezdtem bele.
Az ismerős küszöb előtt állva eszembe jutott az az este amikor a kocsimba vágódtam, és elhajtottam Harryhez. Csengetnem sem kellett, anya kinyitotta előttem az ajtót, ahogy odaértem.
- Szia. - köszöntem hűvösen, majd megakadt a tekintetem anyán. Semmi jele nem volt rajta annak, hogy aggódna értem. Kimért tekintet, tökéletes smink, fodrász által beállított haj. Annyira jellemző. A kezével jelezte hogy menjek a nappaliba, mintha egy vendég lennék. Levágódtam a kanapéra, majd egyből megláttam azt a csodálatos családi képet a falon. Anya, apa, és én. Micsoda idill. Anya leült mellém, majd miután eléggé végigmért, belekezdett.
- Gondolom még mindig megvan.
Kibírom. Nem figyelek rá. Nem érdekel. Ő az enyém. És Harry-é.
- Igen. - mondtam egy nagy sóhajtás után.
- Ez ma jött. - húzott ki egy nagy borítékot a kávézóasztal polcáról. Egyből felismertem a hófehér borítékot, amin a nevem állt. Egyetemről jött. Kikaptam anya kezéből a levelet, és felbontottam. Felvettek - olvastam a sorokat, majd elmúlt az a pillanat amikor megfeledkeztem rólam, róla, és Harryről, azaz rólunk, és visszatértem a valóságba.
- Na? - kérdezte anya bizakodva, a legnagyobb műmosolyt megjelentetve az arcán. A legnagyobb jóindulattal sem nevezném mosolynak, inkább vicsor, vagy valami olyasmi.
- Felvettek. - kezdtem bele, majd anya kifújta a levegőt. - De nem megyek. - mondtam ki egyenesen, mire láttam hogy anya arcára ismét kiül az ideg, és szinte a tekintetével meg tudott volna ölni.
- Sutton. - kezdett bele összeszorított szemekkel. - Azt hittem ezt már megbeszéltük. - folytatta vicsorogva. - Eljössz velem ahhoz a rohadt orvoshoz, addig ameddig lehet, és elmész egyetemre, vagy elcseszed a jövődet! Választhatsz! - üvöltött. Ismét.
- Még mindig itt tartunk? - mondtam könnyekkel küszködve. - Tudod mit? - kezdtem bele, majd felálltam a kanapéról. - Soha a büdös életben nem jöhetsz ennek a gyereknek a közelébe! És nekem soha nem lesz olyan elcseszett életem mint amilyen neked volt. Sajnálom hogy nem vettek fel arra a büdös egyetemre, sajnálom hogy nincs tökéletes gyereked, családod! - kiabáltam, és kivágtattam az ajtón, majd becsaptam magam mögött. A kocsim kormányára borulva áradtak patakokban a könnyeim. Nem jött utánam. Nem nézett ki az ablakon. Nem figyelt rám.
A hatalmas aréna egyik vészkijáratát keresve törölgettem a vörös szemeimet. Az ajtót betolva egy folyosón kezdtem el szaladni. A halk helyen hangosan trappoltam a conversemmel a padlón, az egész visszhangzott. Egy kósza hajszálat kisöpörve az arcomból végre megláttam egy ajtót egy ismerős felirattal, majd belöktem. Az öt fiú meglepetten nézett rám. Harry tekintetéből áradt a rémület, és ahogy megláttam őt, elkapott a rossz érzés. Csak rá támaszkodhatok. Ahogy a nyakába ugrottam, akárcsak anno miután veszekedtem anyámmal, megnyugvást éreztem. Lehet hogy csak ő van nekem, de ő a mindenem.
- Sutton. - szólt halkan szorosan magánál tartva. Kinézve a könnyeim mögül próbáltam kivenni a többi srác arckifejezését, de nem akartam elengedni Harryt. Szerettem az általa nyújtott biztonságot, az illatát, a barna fürtöket, ahogyan az ujjait rákulcsolja az enyémre...
Az egyik széken üldögélve az öltözőben tépkedtem egy zsepit.
- Megölelhetlek? - kérdezte Niall. Két szipogás között nevetve mondtam igent, annak ellenére is hogy egy óra leforgása alatt már vagy tízszer ölelt meg. Elképesztő, hogy mennyire egy családnak tekintik magukat, és
mivel valamennyire Harryhez tartozom, engem is befogadtak. Nem nagyon beszéltünk, de nem kellettek szavak ahhoz, hogy megvigasztaljanak. Elég volt a tudat, hogy annak ellenére is hogy nem annyira vagyunk közeli viszonyban, itt ültek mellettem, és hallgatták ahogyan használom el a zsepiket. Louis a szemöldökét húzogatva célozgatott arra hogy el kéne mondanunk. Mindenkinek.
- Fiúk.- fordult Zaynhez, Niallhöz, és Liamhez. - Sutton terhes. - mondta ki egyszerűen, majd várta a fiúk reakcióját.
- Ez... Ez fantasztikus. - mondta ki Liam. - Annyira hihetetlen, de... Haver! - fordult Harryhez, majd nem túl férfiasan megölelték egymást. A többi srác is hasonlóan tett, Louis viszont a sarokban sunnyogott.
- Mi az? - kérdeztem a dagadt szemeimmel Louist bámulva.
- Semmi. - mondta sejtelmesen, majd odajött hozzám, és megölelt. - Fiúk. - fordult mindegyikük felé. - Azért a hölgynek is gratulálhatnátok. Nem haldoklik, csak terhes. Megölelhetitek.
Elnevettem magamat. Harry felállt, elővette a telefonját, majd húzogatta az ujjait egy darabig a képernyőn, végül átnyújtva a fiúknak az iPhone-t, megmutatta az ultrahang képet.
- Olyan mint egy... kanál nutella. - mondta mosolyogva Niall.
- Köszönöm? - kérdezte, mintsem mondta volna Harry két nevetés között.
- Szép hasonlat. - vágta rá Zayn a kezét a szőke srác vállára, mire az csak elmosolyodott.
Harry megfogta a kezemet, majd leengedte a székek között, és rákulcsolta az ujjait az enyémre. Mosolyogva néztem hol a fiúkra akik még mindig a képet nézegették, hol Harryre, aki mosolyogva simogatta a hüvelykujjával az enyémet.
A színpad mellett állva birizgáltam a nyakamba aggatott passtartót. Mindenki megbámult ahogyan elmentek mellettem, nem tudták ki vagyok. Egy idő után idegesítő volt, de látni őket a színpadon nagyon jó volt.
- Színpadon még nem hallottátok ezt a számot... De ez legyen egy különleges alkalom. - mondta Niall, majd a több ezer lány elkezdett sikítani. Harry óvatosan felém fordult, és egy mosoly küldve felém, felcsendült egy zongora hangja. A dalszöveg minden szava csak megerősítette bennem a tudatot mennyire szeretem Harryt. Mennyire megszerettem ilyen rövid idő alatt.
Az összes szót magunkra vettem, hittem hogy rólunk szól. Harry szólója közben óvatosan megfordult, és nekem énekelt.
- Sutton. - szólt halkan szorosan magánál tartva. Kinézve a könnyeim mögül próbáltam kivenni a többi srác arckifejezését, de nem akartam elengedni Harryt. Szerettem az általa nyújtott biztonságot, az illatát, a barna fürtöket, ahogyan az ujjait rákulcsolja az enyémre...
Az egyik széken üldögélve az öltözőben tépkedtem egy zsepit.
- Megölelhetlek? - kérdezte Niall. Két szipogás között nevetve mondtam igent, annak ellenére is hogy egy óra leforgása alatt már vagy tízszer ölelt meg. Elképesztő, hogy mennyire egy családnak tekintik magukat, és
mivel valamennyire Harryhez tartozom, engem is befogadtak. Nem nagyon beszéltünk, de nem kellettek szavak ahhoz, hogy megvigasztaljanak. Elég volt a tudat, hogy annak ellenére is hogy nem annyira vagyunk közeli viszonyban, itt ültek mellettem, és hallgatták ahogyan használom el a zsepiket. Louis a szemöldökét húzogatva célozgatott arra hogy el kéne mondanunk. Mindenkinek.
- Fiúk.- fordult Zaynhez, Niallhöz, és Liamhez. - Sutton terhes. - mondta ki egyszerűen, majd várta a fiúk reakcióját.
- Ez... Ez fantasztikus. - mondta ki Liam. - Annyira hihetetlen, de... Haver! - fordult Harryhez, majd nem túl férfiasan megölelték egymást. A többi srác is hasonlóan tett, Louis viszont a sarokban sunnyogott.
- Mi az? - kérdeztem a dagadt szemeimmel Louist bámulva.
- Semmi. - mondta sejtelmesen, majd odajött hozzám, és megölelt. - Fiúk. - fordult mindegyikük felé. - Azért a hölgynek is gratulálhatnátok. Nem haldoklik, csak terhes. Megölelhetitek.
Elnevettem magamat. Harry felállt, elővette a telefonját, majd húzogatta az ujjait egy darabig a képernyőn, végül átnyújtva a fiúknak az iPhone-t, megmutatta az ultrahang képet.
- Olyan mint egy... kanál nutella. - mondta mosolyogva Niall.
- Köszönöm? - kérdezte, mintsem mondta volna Harry két nevetés között.
- Szép hasonlat. - vágta rá Zayn a kezét a szőke srác vállára, mire az csak elmosolyodott.
Harry megfogta a kezemet, majd leengedte a székek között, és rákulcsolta az ujjait az enyémre. Mosolyogva néztem hol a fiúkra akik még mindig a képet nézegették, hol Harryre, aki mosolyogva simogatta a hüvelykujjával az enyémet.
A színpad mellett állva birizgáltam a nyakamba aggatott passtartót. Mindenki megbámult ahogyan elmentek mellettem, nem tudták ki vagyok. Egy idő után idegesítő volt, de látni őket a színpadon nagyon jó volt.
- Színpadon még nem hallottátok ezt a számot... De ez legyen egy különleges alkalom. - mondta Niall, majd a több ezer lány elkezdett sikítani. Harry óvatosan felém fordult, és egy mosoly küldve felém, felcsendült egy zongora hangja. A dalszöveg minden szava csak megerősítette bennem a tudatot mennyire szeretem Harryt. Mennyire megszerettem ilyen rövid idő alatt.
Az összes szót magunkra vettem, hittem hogy rólunk szól. Harry szólója közben óvatosan megfordult, és nekem énekelt.
Cause this love is only getting stronger,so I don't wanna wait, any longer, I just wanna tell the world, that you're mine girl.
- Szeretlek. - olvastam le a szájáról, majd visszafordult gyorsan a közönség felé.2013. április 12., péntek
Negyedik hét
- Terhes. - mondtam ki egy szuszra. Louis arcán nem vettem észre változást, nem tűnt meglepettnek, csak néhány pillanattal később rázta meg a fejét, egy mosoly kíséretében. Szórakozottnak tűnt.
- Tudtam hogy egyszer ez lesz ha így folytatod. - közölte. - És mi lesz?
- Mi lenne? Megtartjuk.
Mi. Ketten. A bárban töltött éjszaka óta nem igazán beszéltünk kettőnkről, általában mindig az életünkbe lépő 3. személyről volt szó, de mégis ott van a levegőben, hogy ő és én, mi ketten.
- Félsz? - kérdezte Louis, miközben a cipőm orrát bámulva álltam ott előtte.
Felröhögtem. Hülye kérdés. Hogy a fenébe ne félnék?
- Rám mindig számíthattok. - mondta Louis, majd kinyitotta az ajtót, ahol éppen Sutton tette a kezét a kilincsre.
A napjaim elég egyhangúan telnek Harry társaságában, amióta meghallottam a beszélgetését Louisval. A kanapén ülve bámultam az ablakon lefolyó vízcseppeket, amikor Harry érintését éreztem meg a karomon. Automatikusan elhúzódtam tőle, mire a mellettem ülő fiú lehajtotta a fejét, és egy elfojtott nevetés hagyta el a száját.
- Meddig fogod még ezt csinálni? - kérdezte, de nem fordultam felé, tovább nézelődtem ki az ablakon. Nem volt valami érdekes elfoglaltság a párkányon kopogó vízcseppek nézegetése, de inkább ez, mint veszekedni Harryvel.
- Szerintem elsőre elég lett volna csak a kicsit szűkebb körnek megtudnia. - kezdtem bele kissé ingerültebben mint kellett volna. Hoppá, remélem ezek csak a hormonok, ha jól emlékszem a 6-os felvilágosító órára.
- Sutton, szerintem a fiúk elég szépen beférkőztek a szűk családi körömbe. - mondta széttárva a karjait. - Évek óta együtt vagyunk, heteket, hónapokat töltünk el csak úgy, hogy egymásra maradunk egy rohadt buszban, te meg kiakadsz mert Louis megtudta?
Égnek emeltem a tekintetem, majd mintha csak szívességet tettem volna, végre Harry szemébe néztem. Tudtam hogy igaza van, tudtam hogy hülyeség ezen kiakadni, de akkor is. Nem. Az első gondolataimat visszanyeltem, inkább felálltam, beviharzottam a hálóba, és magamra zártam az ajtót.
- Sutton! - dörömbölt az ajtón Harry, de a párnát a fejemhez szorítottam, és próbáltam elfelejteni ezt az egészet, remélni hogy csak egy rossz álomba csöppentem.
- Figyelj, Sutton, először is, sajnálom ha ezzel valamilyen módon megbántottalak. Ne Harryre haragudj, én voltam az aki túlságosan belement ebbe, mert láttam hogy van valami, meg... - kezdte darálni a szöveget, de rátettem a kezem az övére, és egy mosoly kíséretében megállítottam.
- Louis, nem haragszom rád. Sajnálom hogy ilyen voltam, csak tudod, ez így, egyszerre, meg a többi baj ami ebből következett... - mondtam, de nem kezdtem magyarázkodni, hiszen szerintem Harry már beszámolt mindenről neki. Louis együtt érző tekintetében, és mosolyában biztonságot éreztem, tudtam hogy rá bármikor számíthatok, számíthatunk.
- Magatokra hagylak. - fordult előbb felém, majd Harry felé, aztán becsukta maga mögött az ajtót.
- Pihenő nap van. - mondta a reggeli rekedtes hangján, anélkül hogy kinyitotta volna a szemét. - Ma elmegyünk valahová. - suttogta halkan a fülembe, majd az egyenletes levegővételeire ismét álomba merültem.
Harry nem mondta hová megyünk, így amikor leparkolt a kórház egyik rejtettebb felében lévő parkolóhelyre, meglepődtem. Harry bíztató mosolyt intézett felém, majd megfogta a kezemet, és rákulcsolta az ujjait az enyémre. A borult, esős nap ellenére Harry napszemüvegben és kapucniban cikázott a kórház épületei között. Megszeppenve álltam mellette a portán, majd amikor Harry bedikálta (az egyébként hamis) nevet, felküldtek minket a 214-es szobába.
- Miért vagyunk itt? - kérdeztem a lift falai között. Harry csak rám mosolygott, majd meg is érkeztünk az emeletre. Halkan bekopogtunk, majd egy női hang beinvitált minket a szobába. Itt nem várni kéne? Hm.
- Mr. Howard, Mrs. Howard. - fogott kezet velünk a középkorú nő. Furcsán néztem Harryre, aki annak ellenére hogy komolyan védeni próbálja magát, és engem, majdnem elröhögte magát. Az orvos szintén furcsán nézett Harryre, ezért már nekem is nevetnem kellett. Szóval mi vagyunk dilis Howardék, napszemüvegben, FBI ügynököt játszva az év egyik legesősebb napján. Egyébként meglepő, hogy nem tűnt fel a nőnek a korom, elvileg túl fiatal vagyok "asszonynak".
- Feküdjön fel. - mutatott egy fotelre a doktornő. Hát persze, ultrahangra jöttünk. Megérintettem Harry kezét, aki egy mosollyal reagált, aztán segített levenni a kabátomat.
- Szóval körülbelül ez a 4. hét. - mondta mosolyogva, az össze rutinkérdés, és elvégzendő dolog után, rátette a készüléket a hasamra. - Remélem látunk valamit. - kezdte mozgatni rajtam. Harry a szék túloldalán állt, és a kezemet fogva figyelte a képernyőt, ahol fekete-fehér egyveleget láttunk csak.
- Szeretlek. - mondta halkan, majd a szórakozóhelyen töltött éjszaka óta először, megcsókolt.
Köszönöm, B. ❤ xxx
2013. április 5., péntek
Harmadik hét
- Anya... - szóltam halkan akkor, mire elhúzta a kezét. Vonásai megfeszültek, a szemei szinte szikrákat szórtak rám, és látszott rajta hogy inkább nem mondta ki azt, ami először eszébe jutott. Nagyot nyelt, majd végre megszólalt.
- Öltözz fel, megyünk orvoshoz. - közölte szárazon, mire elkerekedett szemekkel néztem rá. Kővé dermedve ültem az ágy szélén, próbálva kimondani azt, ami a fejemben volt. - Apádnak nem fogjuk elmondani. - fordult vissza, és akkor már nem tudtam visszatartani a gondolataimat.
- Anya! - kezdtem kicsit dühösebb hangnemben, majd amikor megint találkoztam a haragos szempárral, mintha csak védekezni próbálnék hátráltam az ágyon. Felvont szemöldökkel meredt rám, olyan 'Ezek után mégis mit akarsz még tőlem?' tekintettel. - Meg fogom tartani! - közöltem kissé erőtlenebb, és vékonyabb hangon mint ahogyan elterveztem. Anya lassan fordult vissza, a szemeivel szinte ölni tudott volna, ahogy rám nézett.
- Hogy mondod? - kérdezte lassan előrenyújtva a nyakát.
- Meg akarom tartani. - mondtam miután felálltam, bátrabb hangon. - Nagykorú vagyok, nem te döntesz helyettem! - folytattam.
- Egy gyerek vagy! - kiabálta rám anya. - Tönkreteszed a jövődet ezzel a kölyökkel!
- Ez egy ember, nem egy kutya! - kiabáltam vissza felemelt hangnemben anyára. Összehúzott szemmel meredt rám, gondolkodott mit mondhatna. Kivette a zsebéből a telefonját, és szemmagasságba emelte.
- Eljössz velem, vagy... - kezdte, de félbeszakítottam.
- Vagy mi? Mit fogsz csinálni? - kérdeztem üvöltve, a könnyeimmel küszködve.
- Felhívom apádat! - most már anya is kiabált. Hangosan fújtattam, majd kikerülve a szobám közepén álló anyámat, kiindultam az ajtón, amikor elkapta a karomat. - Itt maradsz! - közölte összeszorított fogakkal. - Nem most fogod elrontani azt amin 18 éven át túl sok türelemmel dolgoztam!
Lesokkoltam. Úgy beszélt rólam, mintha valami betanított kutya lennék.
- Tessék? - kérdeztem vissza elképedten. A csalódottságomat immár végképp felváltotta a bennem lévő düh. A szavai megerősítésére vártam.
- Szépen megnyugodsz, itt maradsz velem, beszállsz a kocsimba, elviszlek orvoshoz, és kiszedetjük belőled azt az izét. - közölte szánalommal, és erőltetett nyugalommal a hangjában. A szavai beleégtek a fejembe.
- Undorító vagy. - mondtam a szavai hallatán, megfeledkezve még önmagamról is, és kirántottam a kezem a szorításából, majd elindultam az ajtó felé.
- Nem ribancot neveltem belőled! - kiabálta visítós hangon utánam, de nem törődtem vele, lekaptam a kulcsot a szekrényről, és beszálltam a kocsimba.
Szipogva, és a szemeimet törölgetve nyomkodtam a lift gombját.
- Érj már fel. - suttogtam. Minél előbb szerettem volna valakivel beszélni, és jelen pillanatban csak egyetlen személyre számíthattam. Ahogy felértem, és kiléptem a liftből, egyből az az ajtó felé vettem az irányt, ahol szinte ráborultam a kilincsre. Hangosan kopogtattam az üvegen, nem bírtam a könnyeimmel. Az ajtó szó nélkül kinyílt, Harry zöld szemei elkerekedve néztek rám. Egyszerűen képtelen voltam kezelni a helyzetet, sírva borultam az ajtóban megszeppenve álló fiú mellkasára. Harry bizonytalanul, lassan karolt körül. Biztonságot éreztem a tetovált karjai között.
- Ne ha-ra-gudj. - mondtam a vállába néhány szipogás között. Lassan eltávolodtam tőle. Könnyeim kisebb foltot hagytak a pólóján. - Ez-ért se ha-ra-gudj. - mondtam egy erőltetett mosollyal az arcomon, rámutatva a fehér felsőre.
- Mi történt? - kérdezte közel lépve hozzám. Félve érintette meg a kezemet, amik remegtek. - Sutton. - nézett kétségbeesve a szemembe. - Jól vagy?
Könnyekben törtem ki ismét, mire a fiú széttárva a karjait magához húzott.
Harry karjaiban ébredtem. A kanapén ülve a szemeimet forgatva próbáltam rendesen felébredni.- Szia. - suttogta lágy hangon a karjaival átölelő fiú rekedtes hangján. - Korán van még. - folytatta. A tekintetemet felé fordítva egy mosolyt jelentetett meg a számon tökéletes arcának látványa. Azon az estén részeg voltam, a gondolataim nem voltak túl józanok, de Harry nem kihasználni akart, a történtek ellenére sem. Külsőleg úgy tűnhet nőcsábász, de aki annak könyveli el, hatalmasat téved. Megérintettem az arcán megjelenő gödröcskéket, majd finoman végighúzva az ujjaimat rajta, megállapodott a kezem a nyakán. A cselekedetem meglepte.
- Reggelizzünk. - mondta, majd megfogva a kezemet, felhúzott a kanapéról.
- Akkor... Ugye nem mész orvoshoz? - kérdezte kíváncsisággal a tekintetében.
- Nem. - közöltem egyszerűen. A veszekedés estéjének képeit még mindig láttam magam előtt. - Nem érzem úgy, mintha valami rosszat tettem volna. - mondtam annak ellenére, hogy tegnap nem túl szép jelzőkkel látott el a saját anyám.
- Anya nemsokára meglátogat. - közölte Harry, amikor berakta a tányérokat a mosogatógépbe. - Tud róla. - válaszolt a ki nem mondott kérdésemre. A szám hirtelen kiszáradt, és nem tudtam megszólalni. Nyitott szájjal, rémülten bámultam Harryre.
- Hülyén nézel ki. - közölte egy nevetés után.
- Ez nem vicces! - feleltem erősen szuggerálva Harryre. - Ő sem... támogat... - kezdtem el a kérdésemet, majd félve fejeztem be. - Minket?
A kimondott szavak még jobban beleverték a fejembe a nyilvánvalót. Terhes vagyok. És a minket alatt nem feltétlenül csak engem, és a babát értem. Harry mintha belelátott volna a gondolataimba, odahúzta mellém az egyik széket, és a kinyúlt Jack Wills pólón át a hasamra pillantott, majd elmosolyodott.
Az idilli pillanatunkat az ajtón való dörömbölés szakította meg.
- Gyere! - kiáltotta Harry. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá.
- És ha paparazzi? - kérdeztem. Harry elmosolyodott, majd rápillantottam az ajtóra. Louis és Niall jöttek be otthon érezve magukat a lakásba. Látványom mindkettejüket meglepte, végül Louis kiáltott fel.
- Mondtam hogy ő más. - vigyorgott Niallre. A szőke srác kikapott egy papírpénzt a zsebéből, mire Louis arcán elégedett mosoly jelent meg.
- Fiúk? - kérdezte Harry érdeklődve.
- Sziasztok! - köszönték egyszerre, de még mindig furcsán nézve rám. Harry felállt, minden mozdulatát a szememmel követtem.
- Igen. - súgta a fülembe, a választ a kérdésemre. Lehunyt szemmel halvány mosolyt villantottam.
- Szia Sutton. - jelent meg hirtelen mellettem Louis. Harryt nem láttam körülöttem, Niall pedig a hatalmas TV előtt ugrálva játszott az X-Boxon. Ketten voltunk.
- Szia. - mosolyogtam. - De már köszöntél. - mondtam egyenesen a szemébe nézve. Louis a fejét rázva nevetett. Nem értettem a viselkedését. - Mi volt ez a dolog, amit Niallel csináltál? - kérdeztem próbálva oldani a kínos levegőt közöttünk.
- Semmi csak... Még mindig itt vagy! - tárta szét a karjait, majd megpillantva a visszaérkező Harryt lehalkította hangját.
- Louis. - nézett rá felvont szemöldökkel. - Beszélhetnénk? - kérdezte a fiútól, aki bólintott, majd egyedül hagyott az asztalnál.
- Öltözz fel, megyünk orvoshoz. - közölte szárazon, mire elkerekedett szemekkel néztem rá. Kővé dermedve ültem az ágy szélén, próbálva kimondani azt, ami a fejemben volt. - Apádnak nem fogjuk elmondani. - fordult vissza, és akkor már nem tudtam visszatartani a gondolataimat.
- Anya! - kezdtem kicsit dühösebb hangnemben, majd amikor megint találkoztam a haragos szempárral, mintha csak védekezni próbálnék hátráltam az ágyon. Felvont szemöldökkel meredt rám, olyan 'Ezek után mégis mit akarsz még tőlem?' tekintettel. - Meg fogom tartani! - közöltem kissé erőtlenebb, és vékonyabb hangon mint ahogyan elterveztem. Anya lassan fordult vissza, a szemeivel szinte ölni tudott volna, ahogy rám nézett.
- Hogy mondod? - kérdezte lassan előrenyújtva a nyakát.
- Meg akarom tartani. - mondtam miután felálltam, bátrabb hangon. - Nagykorú vagyok, nem te döntesz helyettem! - folytattam.
- Egy gyerek vagy! - kiabálta rám anya. - Tönkreteszed a jövődet ezzel a kölyökkel!
- Ez egy ember, nem egy kutya! - kiabáltam vissza felemelt hangnemben anyára. Összehúzott szemmel meredt rám, gondolkodott mit mondhatna. Kivette a zsebéből a telefonját, és szemmagasságba emelte.
- Eljössz velem, vagy... - kezdte, de félbeszakítottam.
- Vagy mi? Mit fogsz csinálni? - kérdeztem üvöltve, a könnyeimmel küszködve.
- Felhívom apádat! - most már anya is kiabált. Hangosan fújtattam, majd kikerülve a szobám közepén álló anyámat, kiindultam az ajtón, amikor elkapta a karomat. - Itt maradsz! - közölte összeszorított fogakkal. - Nem most fogod elrontani azt amin 18 éven át túl sok türelemmel dolgoztam!
- Tessék? - kérdeztem vissza elképedten. A csalódottságomat immár végképp felváltotta a bennem lévő düh. A szavai megerősítésére vártam.
- Szépen megnyugodsz, itt maradsz velem, beszállsz a kocsimba, elviszlek orvoshoz, és kiszedetjük belőled azt az izét. - közölte szánalommal, és erőltetett nyugalommal a hangjában. A szavai beleégtek a fejembe.
- Undorító vagy. - mondtam a szavai hallatán, megfeledkezve még önmagamról is, és kirántottam a kezem a szorításából, majd elindultam az ajtó felé.
- Nem ribancot neveltem belőled! - kiabálta visítós hangon utánam, de nem törődtem vele, lekaptam a kulcsot a szekrényről, és beszálltam a kocsimba.
Szipogva, és a szemeimet törölgetve nyomkodtam a lift gombját.
- Érj már fel. - suttogtam. Minél előbb szerettem volna valakivel beszélni, és jelen pillanatban csak egyetlen személyre számíthattam. Ahogy felértem, és kiléptem a liftből, egyből az az ajtó felé vettem az irányt, ahol szinte ráborultam a kilincsre. Hangosan kopogtattam az üvegen, nem bírtam a könnyeimmel. Az ajtó szó nélkül kinyílt, Harry zöld szemei elkerekedve néztek rám. Egyszerűen képtelen voltam kezelni a helyzetet, sírva borultam az ajtóban megszeppenve álló fiú mellkasára. Harry bizonytalanul, lassan karolt körül. Biztonságot éreztem a tetovált karjai között.
- Ne ha-ra-gudj. - mondtam a vállába néhány szipogás között. Lassan eltávolodtam tőle. Könnyeim kisebb foltot hagytak a pólóján. - Ez-ért se ha-ra-gudj. - mondtam egy erőltetett mosollyal az arcomon, rámutatva a fehér felsőre.
- Mi történt? - kérdezte közel lépve hozzám. Félve érintette meg a kezemet, amik remegtek. - Sutton. - nézett kétségbeesve a szemembe. - Jól vagy?
Könnyekben törtem ki ismét, mire a fiú széttárva a karjait magához húzott.
- Reggelizzünk. - mondta, majd megfogva a kezemet, felhúzott a kanapéról.
- Akkor... Ugye nem mész orvoshoz? - kérdezte kíváncsisággal a tekintetében.
- Nem. - közöltem egyszerűen. A veszekedés estéjének képeit még mindig láttam magam előtt. - Nem érzem úgy, mintha valami rosszat tettem volna. - mondtam annak ellenére, hogy tegnap nem túl szép jelzőkkel látott el a saját anyám.
- Anya nemsokára meglátogat. - közölte Harry, amikor berakta a tányérokat a mosogatógépbe. - Tud róla. - válaszolt a ki nem mondott kérdésemre. A szám hirtelen kiszáradt, és nem tudtam megszólalni. Nyitott szájjal, rémülten bámultam Harryre.
- Hülyén nézel ki. - közölte egy nevetés után.
- Ez nem vicces! - feleltem erősen szuggerálva Harryre. - Ő sem... támogat... - kezdtem el a kérdésemet, majd félve fejeztem be. - Minket?
A kimondott szavak még jobban beleverték a fejembe a nyilvánvalót. Terhes vagyok. És a minket alatt nem feltétlenül csak engem, és a babát értem. Harry mintha belelátott volna a gondolataimba, odahúzta mellém az egyik széket, és a kinyúlt Jack Wills pólón át a hasamra pillantott, majd elmosolyodott.
Az idilli pillanatunkat az ajtón való dörömbölés szakította meg.
- Gyere! - kiáltotta Harry. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá.
- És ha paparazzi? - kérdeztem. Harry elmosolyodott, majd rápillantottam az ajtóra. Louis és Niall jöttek be otthon érezve magukat a lakásba. Látványom mindkettejüket meglepte, végül Louis kiáltott fel.
- Mondtam hogy ő más. - vigyorgott Niallre. A szőke srác kikapott egy papírpénzt a zsebéből, mire Louis arcán elégedett mosoly jelent meg.
- Fiúk? - kérdezte Harry érdeklődve.
- Sziasztok! - köszönték egyszerre, de még mindig furcsán nézve rám. Harry felállt, minden mozdulatát a szememmel követtem.
- Igen. - súgta a fülembe, a választ a kérdésemre. Lehunyt szemmel halvány mosolyt villantottam.
- Szia Sutton. - jelent meg hirtelen mellettem Louis. Harryt nem láttam körülöttem, Niall pedig a hatalmas TV előtt ugrálva játszott az X-Boxon. Ketten voltunk.
- Szia. - mosolyogtam. - De már köszöntél. - mondtam egyenesen a szemébe nézve. Louis a fejét rázva nevetett. Nem értettem a viselkedését. - Mi volt ez a dolog, amit Niallel csináltál? - kérdeztem próbálva oldani a kínos levegőt közöttünk.
- Semmi csak... Még mindig itt vagy! - tárta szét a karjait, majd megpillantva a visszaérkező Harryt lehalkította hangját.
- Louis. - nézett rá felvont szemöldökkel. - Beszélhetnénk? - kérdezte a fiútól, aki bólintott, majd egyedül hagyott az asztalnál.
2013. április 3., szerda
Egy kis infó
Hello!
Valószínűleg péntekenként fogom hozni az új részeket. :)
Ezen kívül még annyit szerettem volna kérni, hogy írjátok meg a jó (vagy rossz) véleményeiteket, a történetről, az írásomról, ha szeretnétek. :) Megéri-e folytatni egyáltalán.
Éééés a bejegyzések alá felkerültek a tetszik, nem tetszik gombok, úgyhogy azt is megtaláljátok. :)
P. x
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)